Vetélkedősorozat

2023.01.14. 13:34

Körmendi sikerek a Nagy Diák Agrárteszten

A közelmúltban zárult le a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a DUE Médiahálózat által közösen szervezett Nagy Diák Agrárteszt vetélkedősorozat. A versenyen a Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum tíz diákja is a döntőbe került. Németh Johanna az ötödik, Dobos Patrik a hatodik helyen zárt.

Tóth Judit

Forrás: VN

A verseny népszerűségét jól mutatja, hogy idén több mint 17 ezer tanuló jelentkezett a megmérettetésre, a csábító nyeremények - kétszemélyes görögországi nyaralás, nagy értékű kerékpár, okostelefon - reményében. A körmendi Rázsó Imre Technikum diákjai is aktívak voltak, hiszen több mint 150-en regisztráltak a versenyre. Az első fordulót követően a legjobb 1000 tanulót hívták meg a szervezők a középdöntőbe, ahová 42 rázsós is bekerült. 

A téli szünetben szervezett második forduló tétje a döntőbe kerülés volt, ide már csak 100 tanuló kerülhetett. A döntőben különösen nehéz feltételek mellett, rendkívül rövid időn belül kellett minél több jó választ adni a kérdésekre. És, hogy milyen kérdések voltak? Melyik szőlőfajtát nemesítette ki Bakonyi Károly? Milyen alakú a pappardelle tészta? Hol épült 26 emeletes sertésfeldolgozó? Milyen eszközök tartoznak a precíziós sertéstenyésztés körébe? - hogy csak néhányat említsünk a sok közül. 

Egy-egy kérdés megválaszolására mindössze 30 másodperc állt rendelkezésre. 

A Rázsó Imre Technikumból ötödik helyen végzett a Nagy Diák Agrárteszten Németh Johanna, Dobos Patrik pedig hatodik lett. Szép eredményt ér el Kollárits Ádám, Száraz Alex és Németh Henrietta is. Az eredményhirdetést Budapesten, az Educatio Kiállításon tartották, a díjakat dr. Gyuricza Csaba, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és dr. Szayly József, a DUE elnöke adták át. Az iskolák közötti versenyben - amelynek fődíja 150 ezer forint volt - országos 4. helyen végzett a Rázsó Imre Technikum.  A körmendi tanulók felkészülését és versenyzését Lőrincz László tanár segítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában