Koszorúzás

2023.01.12. 15:45

Kraszna-Krausz Andorra emlékeztek szülőházánál, a Király utcában

Megkoszorúzták a 119 évvel ezelőtt, Szombathelyen született Kraszna-Krausz Andor fotóművész, könyvkiadó emléktábláját a Király utcában.

Tóth Judit

Fotó: © Cseh Gábor

Kraszna-Krausz Andor 1904. január 12-én látta meg a napvilágot Szombathelyen, a Király u. 5. szám alatti házban, Krausz Adolf és Rosenberger Irén gyermekeként. Tehetsége korán megmutatkozott, 12 évesen már amatőr fényképészként ismerték. A szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban végzett 1922-ben, majd Budapesten jogot hallgatott. Szabadidejének java részét avantgárd lapok számára írt, filmezéssel kapcsolatos cikkek és kritikák írásával töltötte. 1923-ban Münchenbe költözött, hogy az ottani egyetemen a fényképészetet és filmezést tanulja. Zsidóságát meg nem tagadva, a magyarsághoz való kötődését az 1925-ben felvett "Kraszna" névvel is igyekezett hangsúlyozni. Barátai mindvégig "KK"-nak szólították. 

Kritikai publikációinak köszönhetően felkérést kapott és 1926-1936-ig szerkesztette a Filmtechnik című mozgóképpel foglalkozó német lapot.

Kraszna-Krausz 1937-ben politikai menekültként érkezett Londonba, ahol 1938-ban feleségével, Irmával Focal Press néven kiadóvállalatot alapított. Célja volt, hogy kiadványaival a fényképészetet akkoriban övező homályt eloszlassa. Sikere főként a világos illusztrációknak és a közérthető magyarázatoknak köszönhető. Elsőként kiadott a fényképészetet az alapoktól bemutató kézikönyve 81 kiadást ért meg és több mint egymillió példányban kelt el. Az 1940 után Kraszna-Krausz a 19. századi fényképészetet bemutató, nagy formátumú, fényképekkel gazdagon illusztrált könyvek kiadásába kezdett. Az audiovizuális média iránti elhivatottságából számos tudományos művet is megjelentetett szakmabeliek számára. A kiadót 1978-ig vezette.

1979-ben létrehozta Londonban a ma is működő Kraszna-Krausz Alapítványt. Fényképészettel és mozgóképpel foglalkozó, több ezer kötetes könyvgyűjteményét a bradfordi Brit Fényképészeti, Film és Televízió Múzeumnak adományozta, ahol tiszteletére 1997-ben állandó kiállítás nyílt. 1979-ben a Német Fotográfiai Szövetség neki ítélte a "Kulturpreis" díjat, a médiáért végzett kiváló munkásságáért. Tíz évvel később, 1989-ben a Bradfordi Egyetem díszdoktora lett. 1989. december 24-én, 85 éves korában, az angliai Buckinghamshire-ben halt meg.

Kraszna-Krausz Andor mindig önzetlenül adta tovább szakértelmét és tudását, magánéletében azonban zárkózott volt. Ez az oka, hogy élete és munkássága kevésbé közismert, mint azt érdemei indokolnák. Életében több száz fényképészettel foglalkozó cikket írt és 1200, húsz nyelvre lefordított, ilyen témájú könyvet adott ki, több mint 50 millió példányban. A Focal Press ma is a világ vezető fényképészettel, filmezéssel és televíziózással foglalkozó könyvkiadója.

Kraszna-Krausz Andor születésének 119. évfordulóján Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke, Mátsik György kuratóriumi elnök, Horváth Soma, Szombathely alpolgármestere és Putz Attila önkormányzati képviselő helyezett el koszorút a fotóművész emléktáblájánál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában