In memoriam

2023.01.23. 10:51

Maitz József halálára - Köszöntsék égi harmóniák

Tóthárpád Ferenc

Forrás: VN

Maitz József (1940. 12.17. - 2022. 12.27.) hivatásának kiváló képviselője volt. Sajnos már csak múlt időben szólhatunk róla. 2022 decemberében, a születésnapján hagyta el azt a világot, amelybe olyan sok zeneiséget és harmóniát varázsolt. Finom gesztusokkal vezénylő mozdulataival számos amatőr énekest is eredményesen „terelgetett” a hangjegyek világában. A karnagyi dobogón, a színpadon kinyílt, más helyzetekben leginkább a háttérben maradt, és tette a dolgát, azt, amit – talán – a legfontosabbnak tartott: figyelt a csendre, amelyből aztán újraépítette a saját és mindannyiunk világát.

Maitz József a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Zeneiskolába is ott járt (1948-1959). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Győrben (1959-1961) végezte, majd Pécsen (1961-62) folytatta szakirányú tanulmányait. Diplomáját ének, karvezetés és zeneelmélet szakon szerezte. Tanított kántorképzőben Budapesten és a kőszegi zeneiskolában, ahol igazgató is volt 1974 és 1987 között.

A Concordia vegyeskar karnagyi munkáját Budaker Gusztávtól vette át 1963-ban. Vezette a határőrség fúvószenekarát és énekkarát. 1974-ben megalapította a Kőszegi Kamarakórust, amit 1984-ig irányított. A Kőszegi Horvát Nemzetiségi Kórus fejlődését 2007-től 2017-ig segítette nagy odaadással.

1982-től foglalkozott zongorahangolással, de tanított, zenélt és énekelt is (Burgtheater, St. Pölten). Nagy szakértelemmel vezette a Szombathelyi Madrigál kórust, és 2016-ig szívességből magántanítványok zenei pályáját is segítette.

E sorok írója mint „énekes” ismerkedett meg vele. Tőle tanultam a hangképzés alapvető szabályait, ő hívta fel a figyelmemet a zeneirodalom különleges darabjaira, ő volt, aki még szerzőtársául is hívott…

Életét több „búcsúzás” is kísérte. Ereje fogytával – utoljára – a Zora kórustól búcsúzott. Ezt követően még találkoztunk néhány alkalommal, de akkor már csak a lakásajtajáig jött elém. A – nem tudom máskánt megfogalmazni – valamiféle zavart rejtő mosolya még mindig a régi volt, és régi volt az akarata, amivel körülvette, megtámogatta magát a Zene, a partitúrák segítségével.

Átadott ismeretei sokunkban, még sokáig élnek! Köszöntsék Őt dallal az égi harmóniák: Soli Deo Gloria!

(A karnagyot 2023. 01. 10-én helyezték örök nyugalomra a Jáki úti temetőben.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában