Fejlődés

2023.01.17. 13:16

Meghallgatták kérésüket: javítják a szombathelyi Petőfi-telep játszóeszközeit

Tömböly Ágnes

Forrás: Cseh Gábor

Több mint egymillió forintot költenek városi forrásból a játszóeszközök javítására, hulladékgyűjtők elhelyezésére és egy homokozó kialakítására a Petőfi-telepen. Decemberben közmeghallgatáson kérte a Petőfi-telep játszóterének bővítését, korszerűsítését, valamint a focipálya felújítását Németh Ferenc. Lapunk szintén foglalkozott a témával: „Milyen játszótér az, ahol még egy homokozó sincs?” - hangzott el ottjártunkkor a kérdés. 

Írtunk arról is: több, mint 100 gyerek él a környéken, csaknem húsz éve adták át a játszóeszközöket. Ágh Ernő önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, többször lobbizott a cél érdekében, régi szívügye a játszótér felújítása. Úgy tűnik, összefogásuk eredményesnek bizonyult, hiszen kedden Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester, Ágh Ernő és a városrész több, érintett lakója is találkozott a helyszínen. A fejlemények kapcsán Németh Ferenc örömmel osztotta meg a hírt: november óta születtek még a gyerekek a városrészen, nem ok nélkül szorgalmazzák a játszóeszközök bővítését.

 

A következő 60 napban önkormányzati forrásból mintegy 1 millió forintot fordítanak a területre – tájékoztatta Horváth Soma a jelenlévőket. A tervek szerint kialakítanak egy homokozót, az évek során elrozsdásodott és használaton kívüli pingpongasztalokból egyet hagynak meg, de azt teljesen felújítják. A focikapukat lefestik és azokra új háló kerül, a játszóeszközöknél pedig ütéscsillapító felületeket alakítanak ki. A mérleghintánál és a hintánál is cserélik a gerendát, a már meglévő padokat felújítják és új hulladékgyűjtőket helyeznek ki – tudtuk meg a városüzemeltetésért is felelős alpolgármestertől.

Nemény András ezt azzal egészítette ki, hogy polgármesteri keretéből támogatást nyújt egy új pad vételéhez, aminek beszerzési költsége Horváth Soma elmondása szerint mintegy 130 ezer forintra rúg. A későbbi diskurzus azonban már 200 ezer forintos hozzájárulásról szólt, amit a Petőfi-telepért Egyesület kap meg.

Az ott lakók megköszönve a támogatást ismét elmondták: fontosnak tartják, hogy egy nagyobb fejlesztés történjen a területen. A kisebb korú gyermekek számára több játszóeszközöket – most egy rugós hinta áll rendelkezésükre –, a felnőttek számára szabadtéri sportolási eszközöket kértek, s akár egy pihenőhelyet is ki lehetne ott alakítani. Korábban tervek készültek a focipálya leaszfaltozására. - Nagyon sok a gyerek, és járdánk nagyon nincs. Biciklizni tanulni, motorozni, kosárlabdázni és teniszezni is tudnának ott a kicsik – hangzott el érvként az egyik édesanyától, Szabóné Császár Rebekától. A polgármester válaszában elmondta: ha kínálkozik pályázati lehetőség, szem előtt tartják a Petőfi-telepen élők kérését.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában