Fenntarthatóság

2023.01.05. 14:23

Nemzetközi esszéversenyt nyert a Széchenyi István Egyetem Vas vármegyei hallgatója

Az európai energiafüggőség és a fenntartható gazdaság témájában írt dolgozatával első helyezést ért el az Európai Bizottság nemzetközi esszépályázatán a rábatöttösi Vass Viktória. A győri Széchenyi István Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán tanuló fiatal lány írásában amellett érvelt, hogy országok közötti összefogással és a kontinensen rejlő lehetőségek kiaknázásával a zöld jövő álomból valósággá válhat.

vaol.hu

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Az Európai Bizottság Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatóságának céljai közé tartozik az ifjú európai vállalkozók ösztönzése és inspirálása. Ennek elősegítésére minden évben nemzetközi esszépályázatot hirdetnek, melynek kapcsán egy-egy aktuális témában várják a 18–25 év közötti fiatalok gondolatait.

„Egy Neptun-üzenetben akadtam a hirdetésre, és némi gondolkodás után úgy döntöttem, belevágok. Mindenképp szerettem volna valami plusz dolgot csinálni és tapasztalatot szerezni nemzetközi megmérettetéseken, ráadásul a téma is érdekesnek tűnt” – indokolta Vass Viktória, miért is indult el dolgozatával a pályázaton.

A Széchenyi-egyetem elsőéves rábatöttösi gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatójaként rögtön extra terhelést vállalt azzal, hogy szeptember végéig – néhány hét alatt – elkészített egy angol nyelvű esszét. Mindehhez számos forrásból kellett tájékozódnia. Mivel a kiírás – az aktuális világfolyamatokhoz igazodva energetikai és fenntarthatósági kérdéseket vetett fel, ezért maga is elmerült a témához kapcsolódó szakirodalomban, illetve sajtóanyagokban. Mind az irodalomkutatásban, mind a fogalmazásban segítségére volt, hogy korábban kéttannyelvű gimnáziumba járt Szombathelyen, ezért a magas szintű angol kommunikáció nem jelentett akadályt. A fiatal hallgató esszéjében az európai összefogás jelentőségét hangsúlyozta, amelyet három oldalról világított meg: a kereskedelmi együttműködés, az infrastrukturális integráció és a fogyasztók bevonása szemszögéből.

„Olaszországban a napenergiában hatalmas potenciál rejlik, Litvánia bioüzemanyag-készítésben vezető ország, és így tovább. Mint a példák mutatják, Európa tele van lehetőségekkel, országok közötti ügyes koordinációval ezek jól kiaknázhatók lennének. Emellett nagyon fontos, hogy mi, európaiak energiatudatos szemléletet alakítsunk ki. Ezt többek között olyan programmal támogatnám, amely logóval jelöli az energiatakarékos termékeket, ösztönözve a fogyasztókat ezek vásárlására” – fogalmazott a nyertes dolgozat szerzője. Írásában kifejtette, a zöldenergiával hajtott Európa nem távoli álom, hanem megvalósítható jelen, amelyben a fiatal vállalkozóknak is nagy szerep jut. Azzal, hogy az induló kis- és középvállalkozások, startupok nyitottabbak, átírhatnak olyan berögzött normákat, amelyek a fejlődés gátjait jelentik. Mint kiemelte, mindez demokratikus körülmények között is elérhető, a társadalmi igazságosság messzemenő figyelembevételével.

Forrás: Széchenyi István Egyetem 

A bírálóbizottság a Vas vármegyei lány gondolatait értékesnek találta, és lehetőséget adott számára, hogy a legjobb három között, a prágai döntőben személyesen is prezentálja meglátásait. A zsűri értékelése és a közönség szavazatai nyomán végül a győri egyetem hallgatója diadalmaskodott, amellyel elnyerte az esszéverseny fődíját.

„Gyakorlásként tekintettem a versenyre, mintha egy angol nyelvű fogalmazást kellene leadnom. Engem is meglepett, hogy ilyen pozitív fogadtatásra találtak az ötleteim, de

természetesen nagyon boldog vagyok az első helyezés miatt. Bízom benne, hogy ezzel az írásommal hozzájárulhatok egy fenntarthatóbb jövőhöz” – zárta szavait Vass Viktória.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában