Helyi közélet

2023.01.25. 17:00

Rendhagyó ünneplés Szentgotthárdon

Rendhagyó módon emlékezett meg a város a magyar kultúra napjáról.

Tóth Judit

A koronavírus-járvány alatt már bevált módon, Szentgotthárd Város Önkormányzata közösségi oldalán kezdődött a magyar kultúra napjának megünneplése. A Takács Jenő AMI diákjai Páliné Herczeg Anita zongorakíséretével énekelték el a Himnuszt, majd Sebestyénné Németh Eszter intézményvezető köszöntője hangzott el. Délután a templom előtti téren Hrabovszky-Orth Katinka, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. 

Emlékeztetett arra, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. – De nem csupán e jeles évfordulóra emlékezünk, hanem Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulójára is – tette hozzá. A performansz során Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét, majd Pilinszky János Apokrif című művének részletét olvasták fel. Szentgotthárd Város Vegyeskara, a Békefi Antal Népdalkör és a Szivárvány kórus elénekelte Petőfi Sándor A Távolból című megzenésített versét, legvégül a Himnusz csendült fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában