Sikerélmény a gyerekek bizalma - Ludvigné Serfőző Csilla több mint 30 éve van a pedagóguspályán

– Nem szeretek elöl lenni. Sokkal jobb csendben tenni mindent – mondja a beszélgetés elején Csilla, és ez nem színlelt szerénység a részéről. Amit mesél, abból kiderül, hogy „kirakat nélkül” is elhivatott és elszánt jobbítója, szebbítője az elesett, sérült, nehéz helyzetben lévő gyermekeknek. A MIRA Orient Art Kulturális és Jóléti Alapítvány javasolta őt az említett elismerésre. A méltatás szerint pedagógus munkája mellett a sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekekért végzett önkéntessége példaértékű. A segítésen túl a hivatásáról is kérdeztük.

– Első fecske voltam pedagógusként a családban. Gyermekkori emlékképem ezzel kapcsolatban, hogy a babáimat rendezgetem: tanítom, nevelem, dicsérem vagy éppen megszidom őket. A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségi előtt már megfordult a fejemben, hogy gyógypedagógus leszek, de végül magyar-ének szakra jelentkeztem a főiskolán. Az élet később kanyarított vissza ebbe az irányba. Nagy vágyam volt, hogy egy ölelő, falusi kis iskolában kezdhessek, ami teljesült azzal, hogy 1991 januárjában Gyöngyösfaluba, a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskolába kerültem.

Amikor Csillát felvették, könyvtárost is keresett az iskola. Pár év múlva várandósan felvételizett a könyvtár szakra, a gyed ideje alatt végezte el a képzést. Visszatérve magyart, éneket tanított, vezette az iskolai könyvtárt, napközis nevelői és osztályfőnöki feladatot is kapott. Egyre több olyan tanítványa küzdött írás és/vagy olvasási nehézséggel, amivel magyar szakos tanárként nem tudott mit kezdeni. Segíteni akart, de nem tudta, hogy merre induljon el – elhatározta, hogy fejlesztőpedagógussá képzi tovább magát. Az igazgató, Kósáné Farkas Mária javaslatára azonban – és ezért nagyon hálás azóta is – a gyógypedagógia szakot választotta, az iskola támogatta. 2006-ban kezdte és 2009-ben fejezte be a tanulmányait Győrben tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon. Az iskola gyógypedagógusaként a fejlesztésre szoruló gyermekekkel foglalkozott.

– Voltak kollégák, akik egy-egy feladathelyzetben kikérték a véleményemet, hogyan lehetnének eredményesebbek, milyen eszközt, módszert válasszanak, és olyan felelős gondolkodású szülők is, akik egy-egy ajándékozás előtt megkérdezték, milyen fejlesztő jellegű játékot javasolnék. Érthető módon néhányan szkeptikusan közelítettek, mert az ilyen gyerekeknél a fejlődés nem egyik hónapról a másikra jön. Előfordul, hogy sokáig nincs elmozdulás, kézzelfogható eredmény. Aztán egyszer csak a folyamatos fejlesztés hatására belendül, ami addig szunnyadt, beérik a gyümölcs – indokolja.

2013-ban – hosszas vívódás után – váltott az Aranyhíd Egységes Gyógypedagógiai, Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménybe. Gyógypedagógusként szegregáltan oktatott sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését, oktatását, nevelését végzi.

– A képzés alatt Völgyiné Sebik Judit és Lendvai Katalin voltak a mentoraim. Amikor bekerültem az intézménybe, azt éreztem, hogy nagy szabadságot és bizalmat kapnak itt a gyógypedagógusok. Szakmai keretek között, együttműködő, elfogadó kollégákkal úgy végezhetem a munkámat, ahogy az a személyiségemnek leginkább megfelel. Tanulásban akadályozottak szakirányt végeztem, a diplomám erre ad tanúsítványt, de autista diagnózissal rendelkezők osztályában is tanítottam mozgásnevelést, az értelmileg akadályozottaknál pedig éneket, ami maga a csoda, a varázslat. Összességében minden előrelépésnek örülünk a különböző szociokulturális háttérrel rendelkező gyerekek fejlődésében – meséli.

Csilla nyitott, empatikus, lendületes, az érzelmeket és a verbalitást előtérbe helyező személyiségnek mondja magát. A kérdésre, hogy mi ad sikerélményt a munkájában, azt válaszolja: a gyerekek bizalma, ami kiterjed a magánéletükre és a tanulás során belé vetett bizalomra is.

– Őszinte szeretettel fordulunk egymás felé, a tanulók merik önmagukat adni, sokszor rám bízzák a titkaikat. Előfordulnak energiadúsabb, akár kitörésekkel teli szituációk is, akkor is igyekszem partnerként kezelni őket. Amikor adódik egy élethelyzet, függetlenül attól, hogy milyen óra van, megállunk és megbeszéljük – rengeteget beszélgetek velük. Gyógypedagógus hallgatók mentori feladatait is ellátom. A hallgatóknak azt szoktam mondani: az életet látják a tanórákon.

Csilla 2015 szeptemberében hívta életre az iskola kórusát, amelyben az önfeledt, közös öröméneklésen van a hangsúly. – A saját örömünkre éneklünk populáris, de igényes, hangulatos szerzeményeket. Nem szólnak mindig tisztán a dalok, de nem is ez a lényeg, hanem hogy mosolyog, csillog a szemük. 2016 decemberében az Agora – MSH-ban a „Mi is itt vagyunk!” művészeti fesztiválon léptünk először a nyilvánosság elé, utána kaptuk az első meghívásunkat. A MOA Alapítvánnyal nagyon szoros kapcsolatunk alakult ki, több rendezvényükön is sikeresen szerepeltünk (Orient-Tál Jótékonysági Bál, Miraculum- Szultánia-Broadway, Angyaljárat), néhány hangszert és a fellépő ruháinkat is az ő támogatásuknak köszönhetjük. A gyerekek nagyon szeretik a fellépéseket, rendszerint a közönség is velünk énekel. Nagy eredménynek és szép feladatnak tartom, hogy a kórustagok között a tanulásban akadályozott gyerekek mellett ott énekelnek az értelmileg akadályozott és az autista gyerekek is. És ha már éneklés és zene: Csilla 2021 nyarától a Napsugár Egyesület énekkarának kórusvezetője is lett.

S összekötő a MOA Alapítvány és az Aranyhíd EGYMI között. Részt vesz az alapítvány által indított Kézenfogva programban, több alkalommal színházba és Speciális Filmszemlére kísérte az intézménytanulóit. Közreműködésével a tanulásban akadályozott gyermekeknek is elérhetővé váltak az alapítvány által finanszírozott múzeumpedagógiai foglalkozások. Jelzései alapján az iskolában nehéz helyzetben lévő családok rendszeres segítségben részesülnek, legyen szó tartós élelmiszerekről, használt ruhákról, tisztálkodási eszközökről. Családtagjaival válogatja és koordinálja a külföldről és belföldről érkező adományokat. Ehhez kitalált és működtetett az iskolában egy díjtalan „butikot”.

Csilla magát láncszemnek, közvetítőnek mondja. Hálás az adományozóknak, akik rábízzák az adományok eljuttatását, és megjegyzi: az önkéntesi munka nem ér véget az iskola falain és a munkaidőn kívül sem.

Említést érdemel még, hogy az ELTE megbízott ügyvivő/oktató szakértőjeként is dolgozott. Egy, a lemorzsolódás veszélyeit feltáró uniós pályázat képzési keretében juttatták el a módszertani és fejlesztési segédanyagokat a többségi iskolák pedagógusai számára, és végeztek érzékenyítést a körükben.

– Mindenkit elhív valamire a jó Isten. Engem talán a segítésre, gondoskodásra hívott el. A családom nélkül nem tudnám ezeket a vállalásokat teljesíteni. Nemcsak elfogadók, de a részvételükkel is támogatnak. Az elismerést éppen ezért családi díjnak tekintem.