Szakmai nap

2023.02.08. 15:40

Egészségipar: tervek és lehetőségek Szombathelyen

A kedden megrendezett online szakmai napon a szombathelyi önkormányzat képviseletében Bokányi Adrienn gazdaságfejlesztésért és városfejlesztésért felelős tanácsnok tartott előadást Az egészségipar és a rehabilitáció szerepe Szombathely jövőjében címmel.

Tóth Kata

Forrás: szombathely.hu

A konferencián  – ahol a PTE képzéseét is bemutatták – az egészségipari és rehabilitációs fejlesztések kaptak nagy figyelmet.

– A város rövid, közép és hosszabb távú jövőjében is számolnak az egészségipar és a rehabilitáció területével – ennek adott hangot Bokányi Adrienn. A város gazdaságfejlesztési programját (Szombathely 2030) említette, amelyet hét partnerrel dolgoztak ki. A sikeres ipari szerkezetváltás lényegét úgy foglalta össze: a jelenlegi egy lábon állóból egy több lábon álló, stabilabb iparszerkezetet akarnak megvalósítani az egészségipar bevonásával. 

Mint mondta, ehhez a térségi belső erőforrásaikra alapoznak: hagyománya van a városban a komplex rehabilitációnak. Az egészségipar megtelepülését szolgálja az ipari digitalizáció: a már jelen lévő cégek és a jövőben betelepülő egészségügyi gyártók támogatása is. A komplex rehabilitáció területén egy nemzetközileg is egyedi fejlesztési demonstrációs és tesztkörnyezetet kialakítása a cél, amely a háztartásoktól az idősotthonokon és a termálfürdőkön át a virtuális kórházi infrastruktúráig terjed. Ennek első lépéseként a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület az at.home létrehozása által kezdett foglalkozni a komplex rehabilitáció területével: intelligens idősotthon-szobát hoztak

létre.

Bokányi Adrienn kiemelte: a nemzetközi vérkeringésbe is aktívan be akarnak kapcsolódni. Zászlóshajó-projektjüknek nevezte a kutatás-fejlesztési, innovációs és oktatási központot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában