Komoly összeg

2023.02.03. 11:30

Egyre drágábbak a temetések - Kevesebb a lopás, de sokan szemetelnek a vasi sírkertekben

Temetői története szinte mindenkinek van. Leginkább a kisebb-nagyobb lopások háborítják fel az embereket, de a temetési költségek is egyre nagyobb gondot okoznak a hozzátartozóknak.

Óvári Gábor

Forrás: Unger Tamás

Az önkormányzati tulajdonú Vas megyei Temetkezési Kft. a közelmúltban nyílt közbeszerzést hirdetett meg, 28-féle kivitelben összesen 810 koporsó beszerzésére írtak ki pályázatot. A tendert ugyan a napokban visszavonták, mint kiderült egy apró hiba miatt: a megbízás nem kettő, hanem három évre szól.

Jancsóné Sárdi Katalin, a társaság vezetője kérdésünkre elmondta, hogy egy 70 millió forintos kiírásról van szó, a 810 koporsót pedig az öt év átlaga alapján számolták ki. A hiba javítása után a pályázatot újra kiírták. Mint kiderült, a koporsós temetések száma jelentősen csökkent az elmúlt években, ma már százból átlagosan 75 temetés urnás. Ennek oka egyértelműen az, hogy egy hagyományos koporsós és az urnás temetés ára jelentősen eltérhet. Hamvasztás esetén - ha van családi sír -, akár hat hozzátartozó urnája is elhelyezhető egy már meglévő nyughelyre. A gazdaságosság jól tetten érhető ennél a megoldásnál, nem csupán a család pénztárcáját kíméli, hanem a temető fenntartójáét is, hiszen nincs szükség új területek bevonására, aminek szintén magasak a fenntartási költségei.

Egy temetés valóban komoly megterhelést is jelenthet egy-egy családnak. A kiadások azonban sok tételből tevődnek össze. Az adminisztrációs költségek mellett olyan tételek is szerepelhetnek a számlán, mint az elhunyt szállítása, a szállítás időpontja (ami éjjel drágább), a test hűtése, a sír kiásása, a kellékek száma és minősége, vagy a koporsó és az urna ára is. A drágulás és az idősek elmagányosodása is oka annak, hogy nőtt a köztemetések száma. Tavaly egész évben 74 köztemetésről intézkedtek a társaság munkatársai, az idei adatok várhatóan rosszabbak lesznek, legalábbis a januári számok ezt mutatják. 2022 első hónapjában 9 köztemetés volt, míg idén januárban ez a szám már 16-ra ugrott fel.

A fenntartó és a hozzátartozók terheinek növekedéséről szólva az igazgató leszögezte: - Tizenkét szombathelyi köztemető tartozik a társasághoz összesen 40 hektár területen, ezek üzemeltetése, az elektromos- és vízhálózat, valamint a halotthűtők karbantartása, a növényzet és a temetői parkok gondozása, a hulladékszállítás egyaránt nagy kiadást jelent. Komoly gondot okoz, hogy a temetői konténerekbe egyre gyakrabban kerül háztartási hulladék, de még építési törmelék is. A herényi és a gyöngyöshermáni sírkertek kiemelten problémásak. Herényben öt konténer áll rendelkezésre, ebből három szinte mindig tele van, aminek oka, hogy sokan egyszerűen a temetőbe viszik az otthoni szemetüket. A konténerek ürítése így szintén többe kerül.

Megtudtuk, hogy az utóbbi időben lopásokról már kevesebb bejelentés érkezett. A személyzet fokozott jelenléte ezen a problémán nem segít, hiszen nem kérhető számon senki, aki egy sír mellett áll, a lopások csökkenése csakis az emberek hozzáállásán múlik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában