Karrier

2023.02.20. 11:30

Hogyan legyünk nagyobb befolyással a környezetünkre? - Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatója adott tanácsokat

Mindenki szeretne minél nagyobb hatással lenni a környezetére a mindennapokban, a munkahelyén is. Sem munkavállalóként, sem vezetőként nem mindegy, hogy ennek érdekében hogyan kommunikálunk, mondja Gerlei Béla. A Karrier Intézet igazgatója az akaratérvényesítés finom módszereiről beszélt.

Tóth Katalin

Fotó: Shutterstock

Amikor két ember találkozik egymással, mindig akarnak egymástól valamit. Azt például, hogy a másik írja alá a szerződést, végezze el a munkát vagy változtassa meg a gondolatait valamivel kapcsolatban. Akik sikeresek, azok általában kiváló kommunikátorok. Karizmájuk van: úgy tudnak másokat rávenni arra, hogy azt csinálják, amit ők szeretnének, hogy azok minimális ellenállást mutassanak. A vezető utasíthatja a beosztottat, meg is kérheti, ajánlhat cserét (tárgyalás), érvelhet (meggyőzés) vagy küldhet egy kör-e-mailt, amiben például az éves terv határidőre való beadásának a fontosságát emeli ki, és a kávészünetben nyilvánosan megdicséri az egyik munkatársat, hogy milyen jó, hogy mindig lehet rá számítani (befolyásolás), anélkül, hogy egy szót is szólna a jelentésről. Ezek közül talán az utolsó a leghatékonyabb, amikor a munkatárs „magától” érzi úgy, hogy a jelentésnek készen kell lennie és mindent meg is tesz ezért. A vezetője motiválta.

Vannak karizmatikus, ellenállhatatlan vezetők. Gerlei Béla szerint ezt lehet tanulni és lehet fejleszteni. A befolyásolás négy fő eleme: kristálytisztának kell lennie a célunknak, fel kell készülni a helyzetből és a másik félből. Alaposan meg kell tervezni a folyamatot és
következetesen kell végrehajtani. Néhány gyakorlati példát is említ: ha azt szeretnénk, hogy a kollégák fegyelmezettebbek legyenek, röviden elmesélhetünk egy családi történetet, egy határozott apafigurával, ami a többségben a szabálykövetést idézi fel, ennek hatására megnő szabálykövetési hajlandóság. Ha tárgyaláskor szemben ülünk a partnerrel, nagyobb a lehetősége a konfliktusnak. Ha tágas a helyiség, magas a plafon, az kedvez a kreativitásnak. Ha közösen eszünk valamit (ropi), nagyobb a valószínűsége a megegyezésnek. Ha koffeintartalmú italt adunk a partnernek, nagyobb lesz az esélye annak, hogy elfogadja a javaslatunkat: a koffein hatására nyitottabbak leszünk. Ártárgyaláskor, ha még az ajánlatadás előtt valamilyen extrém számot említünk, várható, hogy az igazi ajánlatunkat elfogadják. Végül, megnövelhetjük az esélyét, hogy a kolléga elkészítse a jelentést, ha e-mail helyett egy személyre szóló, kézzel írott üzenetet teszünk az asztalára. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában