Élelmiszerárak növekedése

2023.02.10. 11:30

Magunknak, háztájiban - Vas vármegyei gazdaboltosoknál érdeklődtünk

A megkérdezett vármegyei gazdaboltosok szerint folyamatosan nő azon vevők száma, akik egyszerre viszonylag kis mennyiséget, 1-2 zsák gabonát vásárolnak. Az élelmiszerárak növekedése miatt ismét fellendülőben van a háztáji.

Horváth László

Fotó: © Szendi Péter

- Tudom, sokszor elhangzik, de igaz: legalább tudom, mi kerül az asztalra – mondta az egyik szombathelyi gazdabolt ötven év körüli vevője. Hozzátette: – A nyulaim most kicsik, de három hónap múlva vágókorba érnek. Egyszerre egy zsákot, huszonöt kilogramm tápot viszek el.

A koronavírussal kezdődött, a háborús helyzet pedig ráerősített arra, hogy ismét fellendült az otthoni állattartás. A vevők egyszerre inkább kisebb mennyiségű gabonát vásárolnak – számolt be tapasztalatairól Czömpöly András, a bolt tulajdonosa. – A zsákok főleg búzát, árpát, kukoricát tartalmaznak és jellemzően 20-25 kilogrammosak. Ezekből pedig alkalmanként egyet-kettőt visznek el. Aztán mielőtt elfogyna, visszajönnek. Ez számukra előnyösebb, hiszen nem kell egyszerre nagy mennyiséget tárolni, a gabonába nem megy bele a rovar, nem rágja meg az egér. Az utóbbi időben egyre több új vevővel találkozom, akik elmondták, a növekvő élelmiszerárak miatt kezdtek bele a háztájiba: otthonukban tartanak néhány csirkét, sertést vagy éppen nyulat.  

Megtudtuk, a vásárók tudatosan választanak. Keresik a GMO mentes termékeket. Czömpöly András egy érdekességet is említett: a haszonállatok mellett a házikedvencek tulajdonosai is odafigyelnek, mit adnak a kutyának, macskának. Van már olyan hipoallergén állateledel, amelyből a 30 kilogrammos zsák 30 ezer forintba kerül. Erre is van kereslet.

Hasonlóak a tapasztalatai a Nicken és Szombathelyen is gazdaboltot üzemeltető Csuka Zoltán egyéni vállalkozónak is.

 Sokan előre gondolkodnak, látom ezt abból is, hogy megnőtt a kereslet például a malactáp iránt – tette hozzá.   – Hat-nyolc hónap alatt érik el a vágósúlyt az állatok, így a mostani malacokból éppen ősz végére kerülhet hús az asztalra.

© Unger Tamás
Csuka Zoltán
Fotós: © Unger Tamás

A kereskedő arról, a gazdák számára örvendes hírről is beszámolt, hogy az utóbbi időben csökkeni kezdett a gabona ára. Ám az árpa, búza mázsája így is 13-15 ezer forint között mozog. A napraforgó esetében az ár 35 ezer forint. Ha közvetlenül a termelőtől vásárolnánk, akkor ezek az összegek kevesebbek, ugyanis a boltok estében meg kell fizetni a 27 százalék áfát. A szakemberek szerint ennek ellenére is megéri otthon állatokat tartani, hiszen így folyamatosan van friss tojás, hús. A trágyából pedig kiváló komposzt készülhet, amit a kiskertekben lehet hasznosítani.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában