Koordinációs értekezlet

2023.02.24. 07:00

Megépíthetik az utat Szalafő és Hodos között - most kaviccsal van felszórva, sokan használják

A szalafői faluházban tartotta koordinációs értekezletét a magyar és a szlovén közúti közlekedésért felelős munkacsoport. A tanácskozáson szóba került a Szalafőt és Hodost összekötő út is.

Tóth Judit

Fotó: © Unger Tamás

-Az egyeztetésen Szlovénia és Magyarország részéről is jelen voltak a közlekedési és a külügyminisztérium delegáltjai, szakemberei, valamint a Magyar Közút Vas és Zala vármegyei vezetői is. A megbeszélést Toroczkai Zsolt, az Építési és Közlekedési Minisztériuma osztályvezetője kezdeményezte - tudtuk meg Lugosi Arnoldtól, a házigazda település polgármesterétől, aki azt is elárulta: a két fél részletesen átbeszélte a Szalafő és Hodos közötti, határon átvezető körülbelül 6 kilométeres út megépítésére vonatkozó szándékát. A két ország delegáltjai megegyeztek, hogy a projekt prioritást élvez. A teljes anyagi forrás ugyan még nem áll rendelkezésre, de a helyiek bizakodnak, hogy megvalósul a beruházás, hiszen napi használói a jó minőséggel bíró kavicsos útnak. A turisták és az ide érkező vendégek is előszeretettel használják az utat, amelyen az egyik meghatározó helyi túraútvonal, a nyolc kilométeres Körtike tanösvény is áthalad. 

Lugosi Arnold tájékoztatta a fejleményekről Tamaskó Denis hodosi polgármestert - aki ugyanúgy, ahogy elődje, Orbán Lajos  - nagy erőfeszítéseket tesz a történelmi Őrség két települése közötti összekötő út felújításáért. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában