Tizennégy csapat szállt versenybe

2023.02.18. 15:29

Patyi Kutyát is kóstoltunk a 8. rábapatyi röfinapon és kolbásztöltő versenyen - fotók, videó

Három éve rendeztek utoljára röfinapot a településen, de a böllérek és kolbásztöltő csapatok szakértelme, lelkesedése mit sem kopott. Több disznó bánta a napot, 14 csapat szállt versenybe szombaton a termelői piac területén.

Tóth Kata

Forrás: Unger Tamás

A termelői piac minden szombaton fél 7-től fél 11-ig várja a vásárlókat. Ma is ugyanúgy kinyitott, annyi különbséggel, hogy már 6 óra után elkezdték sütni a húsokat. A látványdisznóölésen egy 130 kilós sertést dolgoztak fel, de azon kívül is sütöttek húst, tarját, böllérmájat, előre megtöltött kolbászt, hogy a korán érkezőket is ki tudják szolgálni. 10 órára elkészült a dödölle, dél körül a káposzta – igazi disznótoros finomságokkal kínálták a standoknál az éhes közönséget. A Rábapatyért Közhasznú Egyesület támogatásáért cserébe kapott fitying, fabatka és peták beváltásával kaphattak kóstolót a vendégek.

Az önkormányzat és a Rábapatyért Közhasznú Egyesület közös szervezésében hozták tető alá az idei röfi napot is. Utóbbi képviselője, a termelői piac vezetője Hajas László – vele jártuk körbe a nyüzsgő placcot. Tőle tudtuk meg, hogy visszajáró vendégeik a tatai Gölbasi Vitézei Egyesület, a szombathelyi Mátyás király Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport, de jöttek Sopronból, Hegyfaluból, Gersekarátról, és négy helyi csapat is nevezett a versenyre. Ottjártunkkor, ebéd utánmulatós zene szólt a sátorban, ahol javában töltötték, sütötték a kolbászt, díszítették a tálakat a csapatok.

Tizenegy órától láttak munkához a társaságok: öt kiló kolbászhúst és belet kaptak, a többi hozzávalót, a sütőeszközöket maguknak kellett vinni, kizárólag kézi húsdarálót és kézi kolbásztöltőt használhattak. Miután összedolgozták az alapanyagokat, nagy keverőtálakban fűszerezték meg a tölteni valót, kezdődhetett a töltés. Előtte, közben koccintottak is – szigorúan a csapatépítés jegyében.

A Vega Kannibálok rábapatyi csapat roppanós, juhbélbe töltött grillkolbászt sütött bajor jellegű ízesítéssel. Hot dogot készítettek belőle, ami a Patyi kutya fantázianevet kapta – savanyúságokkal, mustárral kínálták. A hot dog bucija kovászolt tésztából sült, saját maguk készítették azt is. Hagyományos sütőkolbásszal nevezett a Rábapatyi Dalkör csapata. A Gölbasi Juszuf csapata Tatáról egy szabolcsi receptre esküdött, a Gersekarát-Porpáci Jóbarátok a csabai és gyulai kolbász keverékét állították elő. Mellettük a hegyfalui idősek otthonát képviselő Angyalok csapat családi recepttel próbálta elnyerni a zsűri tetszését. Kívánatosan tálalt ízes falatok kerültek a zsűri elé – mindegyik csapat adott időpontra érkezett. A szakemberek – Lancsák Károly, Góczán Tibor, Takács Zoltán Bálint és Gagyi István – értékelték a megsült kolbász ízét, állagát és a tálak díszítést.

Lancsák Károlyt, a zsűri elnökét még az értékelés előtt szólítottuk meg: – A jó sült kolbász állaga, ízvilága és tálalása is nagyon fontos. Utóbbi azért is, mert a szemünkkel is eszünk – hallottuk tőle. Lancsák Károly nyitott az újdonságokra, de a tradicionális dolgokra esküszik, mondván: „a nemzet a régi ételeiből él”. Dicsérte a röfi napon kóstolt tarja, kolbászok fűszerezését, a káposztát, ami 120 literes üstben főtt – szerinte azt sem kell túlgondolni. Az ítészek döntése alapján az idei legjobbnak a tatai Gölbasi Juszuf csapata bizonyult. Másodikok lettek A jövő hentesei Rábapatyról. 

Ágh Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is meglátogatta a rendezvényt, a díjakat Majthényi Lászlóval, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnökével adták át. – Köszönet a rábapatyiaknak, hogy ismét egy igazi közösségi élményt adtak mind a 14 csapatnak és az ide látogatóknak. Jó látni, hogy a rendezvény helyszíne, a pályázati támogatásból megépített Termelői Piac beváltotta a hozzá fűzött reményeket – mondta el a helyszínen.

A harmadik helyet a répcelaki Kolbász Horgász csapat érdemelte ki. Különdíj járt a Vega Kannibáloknak a bajor kolbászért, a soproni Borbarátok csapatának a tálalásért, a Rábapatyi Sportkör csapatának is, és egyéni felajánlásként különdíjat kapott a legfiatalabb csapat, A jövő hentesei Rábapatyról. Délután a sárvári Herpenyő zenekar zenélt, a Nicki Fergeteg Néptáncegyüttes vezetett táncházat – a röfi napra pedig még a délelőttinél is több látogató érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában