Megmérettetés

2023.02.27. 11:30

Szombathelyi sikerek a brnoi robotikaversenyen

Szombathelyi diákok is részt vettek és szép sikereket könyvelhettek el múlt pénteken a csehországi Brnoban rendezett Robotiáda robotikaversenyen. A tanulók egy része már többször megmérettetett ezen a nemzetközi versenyen, ahol az idei évben cseh, szlovák, ukrán és lengyel társaikkal küzdöttek a dobogós helyekért. Magyarországot a szombathelyi fiatalok képviselték.

Tóth Katalin

A tanulók egy része már többször megmérettetett ezen a nemzetközi versenyen, ahol az idei évben cseh, szlovák, ukrán és lengyel társaikkal küzdöttek a dobogós helyekért. Magyarországot a szombathelyi fiatalok képviselték.

Amint Vincze Zoltántól, az egyik részt vevő diák édesapjától megtudtuk, több mint 130 csapat versenyzői hat kihívásban mérték össze tudásukat, kreativitásukat. A saját maguk által épített és programozott robotokkal meghatározott feladatot kellett végrehajtaniuk minél rövidebb idő alatt. A Future Generation Club Dirty Blocks csapata (Vincze Bence és Horváth Mihály), a CROM Club Pixel team (Ihász Zénó és Maczkó Márk), valamint a Smart Bro (Repcsényi Dóra és Repcsényi Zoltán) csapatok egymástól függetlenül készültek a versenyre. 

Horváth Mihály, Vincze Bence, Maczkó Márk, Ihász Zénó, Repcsényi Dóra
Fotós: vaol.hu

A Dirty Blocks két kategóriában indult: a Line following/Gyorsasági vonalkövetés kategóriában 25,1 másodperc alatt száguldott végig a szombathelyi robot a kacskaringós pályán. Ez az idő a fiúknak első helyezést hozott. A Bear rescue (Macikeresés) feladatot 26 másodperc alatt sikerült teljesíteniük, így a csapat ebben a kategóriában a dobogó második fokára állhatott. (A kihívást 21 csapat vállalta.) A Pixel team a Drag racing (Gyorsulási) kategóriában 4. helyezéssel zárta a versenyt az induló hatvan csapat közül.

A Smart Bro csapat szintén a Line following (Gyorsasági vonalkövetés) kategóriában indult, és a 85 csapatból álló mezőny első felében végzett. A kiváló eredményekhez hozzájárult a klubok felnőtt tagjainak önzetlen munkája, a tehetségfejlesztés melletti elkötelezettségük is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában