Beruházás

2023.02.01. 14:30

Új egészségház nyílt Bucsuban több, mint 130 millió forint kormányzati támogatásból - fotók

Felnőtt-, gyermek háziorvosi és fogorvosi rendelő, valamint védőnői szolgálat kapott helyet az új bucsui egészségházban. Több, mint 130 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz a kormány.

Tömböly Ágnes

Forrás: Unger Tamás

A Magyar falu program és a Belügyminisztérium támogatásának jóvoltából létesült Bucsu központjában az új intézmény, amelynek szerdai átadóján dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, Gyopáros Alpár modern településekért felelős kormánybiztos és Vámos Zoltán főispán is megjelent.

- A Magyar falu program olyan fejlesztési lehetőségeket nyitott meg a vidéki kistelepülések számára, amelyekre korábban nem volt példa – mutatott rá köszöntőjében Gál Sándor polgármester, majd arra is felhívta a figyelmet: ezek a projektek 100 százalékos támogatási intenzitás mellett előfinanszírozottak.

A Magyar falu programból újították meg Bucsuban a József Attila és a Bulcsú vezér utca burkolatát, valamint 4,2 kilométer hosszan a települést átszelő főutat. Felújították a ravatalozót és új játszóteret is építettek, a település karbantartási munkáihoz új eszközparkkal gazdagodtak és napokon belül megérkezik az új falubusz is – sorolta Gál Sándor a magyar falu programos beruházásokat. Közéjük sorolható a szerdán átadott egészségház is, amihez csaknem 100 millió forintot nyertek el a programban.

Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében dicsérte a faluvezetést, hiszen céltudatosan valósítják meg a települést szépítő, építő elképzeléseiket, céljaikat. Kiemelte a Magyar falu program lakosságmegtartó erejét is: Bucsuban jelenleg több mint nyolcvan 14 év alatti gyermek él. Nem meglepő így, hogy hamarosan kezdődhet az új bölcsőde építése, amihez TOP-forrásból 170 millió forintot szerzett az önkormányzat, a kormány pedig további 130 millió forintot ad a beruházás megindításához.

Gyopáros Alpár modern településekért felelős kormánybiztostól megtudtuk: a Magyar falu program egyik kiemelt célja, hogy a kistelepüléseken élők is hozzájuthassanak az egészségügyi alapellátáshoz, ezért épültek a bucsuihoz hasonló egészségházak, és ezért építenek fiatal orvosok számára szolgálati céllal családi házakat, ösztönözve őket arra, hogy vállalják a községekben az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatot. Kitért arra is: Vas vármegyében az elmúlt években összesen több mint 30 milliárd forint értékben valósulhattak meg beruházások a Magyar falu programban. Abból több, mint 220 millió forint Bucsuba jutott. Az ünnepség végén Haller László plébános áldotta meg az új egészségházat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában