Magyar mentőcsapat

2023.02.08. 20:30

Újabb életet mentett a HUNOR Törökországban

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Már tizenhat túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki a romok alól a HUNOR mentőcsapat tagjai. A szakemberek megállás nélkül, a nap 24 órájában a kárterületen vannak és túlélők után kutatnak. A tizenhat túlélő mellett egy macskát is kimentettek, illetve tizenhat elhunyt holttestét emelték ki.

 A gyakori és erős utórengések ellenére is folyamatosan dolgoznak az oldalára dőlt húszemeletes épület romjainál Antakya városában. A túlélők romok alatti helyzetét keresőkutyák, vékony résekbe is bedugható keresőkamerák és akusztikus személykeresők segítségével határozzák meg. A túlélők helyzetének beazonosítása után törnek utat hozzájuk, ami gyakran órákba telik. A törmelék és többtonnás vasbeton-darabok elmozdítását és rögzítését úgy kell elvégezni, hogy biztonságosan hozzá tudjanak férni a sérültekhez. A kimentésüket követően az egészségügyi személyzet megvizsgálja és elsősegélyben részesíti őket, majd átadják a sérülteket a török hatóságoknak.

 A HUNOR tagjai a helyi távközlési rendszer összeomlása miatt nem tudnak hazaüzenni, de mindannyian jól vannak, kitartóan mentik a túlélőket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában