Köszöntés

2023.03.25. 16:30

A gasztonyi Varjú Károly állítja, ha nem viszi túlzásba az ember, akkor elélhet kilencvenéves koráig

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Gasztonyban Varjú Károlyt, aki a település legidősebb férfi lakója.

Tóth Judit

Varjú Károlyt családja mellett Nagy Miklós, Gasztony polgármestere és Sáfárné Pintér Ildikó alpolgármester köszöntötte

Fotó: © Unger Tamás

Varjú Károly 1933. március 26-án születetett Gasztonyban, azóta a faluban él.  - Kevesen érik meg ezt a kort, de én örülök neki, gyertek beljebb - mondta érkezésünkkor elérzékenyülve Karcsi bácsi, majd a gasztonyi Hősök útján található családi ház egyik szobájába invitált bennünket, a megterített asztal mellé. Pálinkával koccintott mindenki egészségére, közben szóba hozta, hogy van három hordó szilva cefréje, jó lenne valahol kifőzetni. 

-Az életben a mértékletesség a legfontosabb, ez a titok. Semmit nem szabad túlzásba vinni, bár én a munkával kapcsolatban ezt nem tartottam be. Kétszáz órát dolgoztuk havi 900 forintért 1953 körül, akkoriban kezdtem a munkát. A dohányzásra különben főleg igaz a mértékletesség, én is szívtam majdnem húsz évig, de már ötvenkét éve annak, hogy nem gyújtottam rá. Pedig Kossuth cigarettám volt,  aki ismeri, tudja, az rendesen marta az embert - emlékezett a hajdani időkre Karcsi bácsi, aki kézi aszfaltozóként dolgozott majdnem húsz évig, kezén még meglátszik a simítófa nyoma. 

Hatvanéves korában ment nyugdíjba, végig az építőiparban dolgozott. A környező megyéket végig járta, mindent épített, a tévétoronytól a földalatti gáztározóig, egyedül templomot nem. 

Karcsi bácsi 1958-ban nősült, két fia született. Négy unoka van a családban, akik Veszprémben és Szombathelyen élnek. 

Felesége tavaly, karácsony előtt hunyt el nyolcvanöt évesen, azóta egyedül él, de ellátja magát. A mindennapokban a falugondnoki szolgálat és a szomszédok segítenek neki. 

Családfa-kutatással 1807-ig sikerült visszavezetni Karcsi bácsi felmenőit, akik már akkor is Gasztonyban és a szomszédos Rátóton éltek.  

Varjú Károlyt családja mellett Nagy Miklós, Gasztony polgármestere és Sáfárné Pintér Ildikó alpolgármester köszöntötte. A kilencvenéves férfi Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét is átvehette. Meghatódva, ugyanakkor viccelődve ünnepelt a kerek évfordulón Gasztony legidősebb férfi lakója. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában