Szemétszedés

2023.03.18. 18:13

„Évről-évre forrongok attól, amit látunk” - Kétdecis tüske, vodkásüveg és állati tetem - fotók

Horváth László

Forrás: VN

A vönöcki, hagyományos tavaszi szemétszedésen a képviselő-testület tagjai mellett több falubeli lakos is lelkiismeretesen részt vett. Elsősorban a település külterületét tisztították meg. Négy irányban támadott a hulladékkommadó: jártak Kenyeri, Kemenesmagasi, Kemenesszentmárton, illetve Kemenesmihályfa felé is. 

- Forrongok mindattól, amit ezen a napon láttunk – jegyezte meg Buti Mónika polgármester. – Mai napon ismételten összeszedtük a mások által kidobált szemetet, de sajnos tartok tőle, hogy rövid időn belül ugyanazt tapasztaljuk, mint ma reggel. Folyamatosan újratermelődik, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vérlázító, ha belegondolok, hogy csak mi, csak ma mennyit gyűjtöttünk össze egy kis község, Vönöck külterületén. 

Forrás: VN

A lelkes csapat gondos munkával megtisztította közvetlen környezetét a sok-sok felelőtlen szemetelő után. Semmi esetre sem szabadna sem egyenként, sem zsákszámra kidobálni, eldobálni az utak mentén és sehol mindazt, ami nem oda való. Az építési törmelék, rengeteg műanyag hulladék mellett találtak mikrohullámú sütőt, állati eredetű belsőségeket, s még sorolhatnánk. 

- Egy ponton találtam kettő cigarettás dobozt – folytatta a faluvezető. – Az egyik tele volt csikkel. Fel nem foghatom, ha már volt az illetőnek annyi „ereje”, hogy összegyűjtse, akkor miért nem várta meg, amíg hazaér, és az otthoni szemetesbe tette volna bele… Az önkormányzat közalkalmazottja korábban körbejárta Vönöck belterületét és begyűjtötte a falun belül eldobott szemetet. Sajnálatos módon mi, akik odafigyelünk a környezetünkre, önmagában kevesek vagyunk.  

Hegyfaluban ugyancsak szombaton tartották az akciót. A falun átvezető utak mentén jártak, így összeszedték a 86-os, a 84-es főút, illetve a Répceszentgyörgy felé vezető út menti árkokba eldobott szemetet. 

Forrás: VN/Bartók Tibor

- Egészen megdöbbentő dolgokkal találkozik ilyenkor az ember, mindig érhet bennünket meglepetés – mondta Bartók Tibor polgármester. – Az egyik helyen nagyon sok, üres, kétdecis, a köznyelvben tüskének nevezett üvegeket találtunk. Míg máshol vagy ötven darab, ugyancsak üres műanyag falkonok lapultak a fűben. Szomorú volt látni, hogy milyen sok gyorséttermi csomagolással találkoztunk az utak mentén. Amit lehetett, most összeszedtünk, nagyon bízunk benne, jövőre már kevesebb lesz a kidobott hulladék mennyisége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában