Megemlékezés

2023.03.23. 14:12

Fejet hajtottak a mártírok előtt – Hetvennyolc éve számolták fel Kőszeg környékén az 1945. március végéig működő táborokat - fotók

Az egykori téglagyári munkatáborban mártírhalált szenvedett munkaszolgálatosokra emlékeztek csütörtökön. A 87-es út menti emlékműnél Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes mondott emlékezőbeszédet.

Tóth Kata

Forrás: Ohr Tibor

Hetvennyolc éve számolták fel a kőszegi munkatábort, amely 1944 novembere és 1945. március 25. között működött, és ahol több mint 2500, többségében zsidó ember vesztette életét. – A máig ható tragédia a gyűlölet, a kegyetlenség és a halál terméke volt. Ma azért vagyunk itt, hogy e tragédia és hazaárulás fájdalmát cselekvéssel enyhítsük, és kimondjuk együtt, hogy ártatlanul meghurcolt és legyilkolt magyar zsidó testvéreink vére az égre kiált – fogalmazott az emlékműnél Latorcai Csaba. Majd arra hívta fel a figyelmet: az emlékezés ma különösen fontos, mert a világ ma újra békétlen arcát mutatja: a szomszédunkban dúló háború mellett egyre súlyosabb mértékű újkori népvándorlásnak vagyunk elszenvedői. Nyugat-Európában egyre nagyobb méreteket ölt az eltörlés újkommunista kultúrájának nevében a vallási türelmetlenség, amely egyaránt fenyegeti a magukat zsidó vagy keresztény vallási felekezethez tartozókat. Ugyanígy riasztó méretű a baloldal Izrael-ellenes antiszemitizmusa is.

A szónok ezután felelevenítette: az 1939. évi II. törvénycikk vezette be a munkaszolgálat intézményét. A II. zsidótörvény alapján a zsidónak minősített magyar állampolgárok csak kisegítő munkaszolgálattal tehettek eleget honvédelmi kötelezettségüknek. A Magyar Királyi Honvédség kötelékébe tartozó munkaszolgálatos századok már 1942-től állomásoztak Kőszegen és környékén. Az 1944. évi októberi nyilas hatalomátvétel után több ezer munkaszolgálatost és zsidó polgári személyt hurcoltak a térségbe a Birodalmi Védőállás építésére. Sokan közülük már az út során életüket vesztették. A brutális bánásmódon túl a szökevényeket kivégezték, naponta tucatnyian meghaltak. 

– Emlékezni és imádkozni gyűltünk ma össze. A holokauszt áldozataira éppúgy, mint az embermentőkre, akik szolidaritást vállaltak a szenvedőkkel. Miközben a fajgyűlölet nevében aratott a halál, emberek százai szálltak szembe a hivatalos gyűlöletpolitikával, a szolidaritás és a szeretet parancsát előbbre helyezték saját sorsuknál – mondta. Ébren kell tartanunk a holokauszt emlékét, hogy a jövő nemzedékei a múlt ismeretében ne követhessék el ugyanazokat a szörnyűségeket. Az emlékezésnek arra is kell sarkallnia mindnyájunkat, hogy erőteljesen hallassuk a hangunkat a társadalom minden szintjén. Legyen bátorságunk megálljt parancsolni a kirekesztésnek, a megbélyegzésnek, az eltörlés kultúrájának és a háborús hangulat eluralkodásának. Másfelől erősítenünk kell a szolidaritást és az egymás iránti türelem gyakorlását – fogalmazott. Koszorúzással ért véget a megemlékezés.

Csütörtökön délelőtt az Alsó körút 50. számtól munkaszolgálatos emlékút-túra indult a Guba hegyi tömegsíroktól a 87-es út melletti emlékműig L. Kiss Csaba tanár, helytörténeti kutató vezetésével. 13 órától Söptei Imre főlevéltáros kalauzolta az érdeklődőket a felújított zsinagógában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában