2023.03.28. 14:21
Gyerekek, kalandra fel! - Április 1-jén megnyitja kapuit a megújult KRESZ-park és a víztorony
Április 1-jén, szombaton 14 órakor megnyitja kapuit a megújult KRESZ-park és a víztorony. Igazi gyermekparadicsom jött létre.
Forrás: Cseh Gábor
Néhány hete számoltunk be róla: nyitásra kész a KRESZ-park, akkor Sátory Károly önkormányzati képviselővel jártuk be a területet. Elmondta: 120 millió kormányzati támogatás érkezett e célra. A beruházás során újraburkolták és újrafestették a pályaszakaszokat, új táblákat és lámpatesteket szereltek fel. Új játszóeszközöket is telepítettek: köztük a Nina névre keresztelt hajó is várja a kicsiket.
Kedden dr. Nemény András polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón arról bezsélt, a KRESZ park hat évtizede nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében. Azok, akik 1960-as években óvodás gyermekként játszottak itt, most már unokáikkal térhetnek vissza a parkba. Emlékeztetett: a fejlesztése összesen százötven millió forintból valósult meg, ebből százhúsz millió forint a belügyminisztérium, a többit az önkormányzat biztosította.

Horváth Zoltán, az AGORA igazgatója bejelentette: az egyik szombathelyi nagyvállalat támogatásával mosdót alakítanak ki a KRESZ-park épületében, ez április 22-től lesz használható. Ugyancsak ezen a napon, a Föld napja alkalmából, elemlámpás bejárást szerveznek a víztoronyba. Szólt arról is: kezdeményezte, hogy a víztornyot vegyék fel a Helyi Értéktárba - hamarosan megszülethet a döntés.
