Felújítás

2023.03.30. 18:30

Ismét gyógyvizet ad - Javították és kitisztították a termálvízkutat Bükfürdőn

Közel 50 millió forintból újították fel a Bük-9 jelű termálkutat. Így innen naponta 990 köbméter, 56 Celsius-fokos gyógyvizet nyernek ki. A munkákkal még időben, a húsvéti várható nagy forgalom előtt végeztek.

Horváth László

Forrás: Unger Tamás

A Bük-9 jelű kútból töltik a gyógyfürdő több gyógyvizes medencéjét, többek között az ikonikus Szent Kelemen medencét is. A kút az utóbbi hetekben nagyszabású felújításon esett át. A teljeskörű beavatkozás során kimentették a leszakadt termelőcsövét, annak felső részét kiépítették, elbontották, aztán felszerelték a kútfejet. A kutat kamerával is megvizsgálták, majd teljesen kitisztították. A munkával éppen időben végeztek, ugyanis már húsvétra újabb gyógyvizes medencéket üzemelnek be a szabadtéri strandon. 

Cziráki László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a felújítás csaknem ötvenmillió forintba került. Hozzátette: a kilences kútból az 56 Celsius-fokos Felsőbüki Nagy Pál gyógyvíz 1128 méteres mélységből ismét zavartalanul érkezik a medencékbe. A vendégek a Szent Kelemen medence mellett a Négy évszak, a nyári szezonban pedig majd a Szív medencében is élvezhetik a Bük-9 kút termálvizének jótékony hatásait. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában