Fejlesztés

2023.03.29. 12:14

Karbantartási munkákat végeznek a Petőfi-telep játszóterén

Megkezdték a Szompark Kft. munkatársai a Petőfi-telep játszóterén a karbantartási munkákat - erről a város honlapján számoltak be. Az itt élők egy jelentősebb fejlesztést is szorgalmaznak, az egyelőre várat magára.

Tömböly Ágnes

Forrás: VN/Szombathely MJV Facebook-oldala

Január elején írtunk arról: csaknem húszéves játszóeszközök, gödrös focipálya és elrozsdásodott, használhatatlan pingpongasztalok fogadják a látogatót a Petőfi-telep játszóterén. Több, mint száz gyerek él itt – elsősorban miattuk emelték fel a hangjukat az itt élők, akik decemberben közmeghallgatáson is megfogalmazták kéréseiket.

Ágh Ernő, a körzet önkormányzati képviselője ottjártunkkor arról beszélt: - Örültem, amikor láttam, hogy a baloldali frakció tizenöt játszótér-felújítást nevesített, és azok között a Petőfi-telepen lévő is szerepelt. Eltelt azonban jó pár esztendő, itt vagyunk 2023 elején, és itt nem történt semmi, miközben a lakótelepeken számos játszóteret rendbe tettek – fogalmazott.

A közös fellépés eredményt hozott: a városvezetés első körben javítási munkákról intézkedett.

A Szompark Kft. munkatársai a következő hetekben lefestik a focikapukat, kicserélik a hálókat, homokozót telepítenek, felújítják az egyik pingpongasztalt, kicserélik a mérleghintát, a hinta felső gerendáját és az ütéscsillapítókat; padokat javítanak, valamint új pad és játékelem is kikerül a játszótérre - adtak hírt az önkormányzat közösségi oldalán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában