Megvan az időpont is

2023.03.24. 18:05

Kettős jubileumra készülnek Sitkén: már a 35. jótékonysági rockfesztivált rendezik meg idén

Kettős jubileumra készül a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület: idén ünneplik megalakulásuk 35. évfordulóját és immáron a 35. jótékonysági rockfesztivált rendezik meg idén a Kálvária-kápolnánál, augusztus utolsó hétvégéjén - péntek délutáni sajtótájékoztatójukon ennek a programját hirdették ki.

Polgár Patrícia

Fotó: Benkő Sándor

A kápolnában megtartott sajtótájékoztatón az egyesület részben megújult elnöksége köszöntötte a megjelenteket. Kovács Ferenc, az egyesület elnöke a kápolna történetét összegezve elmondta: úgy látja, az épület az állapotát tekintve talán még soha nem volt olyan szép, mint ma. Szavaihoz csatlakozva Puklerné Kovács Erika okleveles építészmérnök ismertette a tavaly augusztusi rockfesztivál óta megvalósult munkálatokat. 

Elkészült a kálvária stációi mellett vezető járda és térkőburkolat és a kápolna alatt található úgynevezett alsó udvar is. A felújítás következő eleme a lépcső felújítása lenne – az egyesület ennek a költségeit fedezi majd a fesztivál bevételéből.
Pénzes László ügyvezető elnökhelyettes ismertette az idei évben bevezetésre kerülő újdonságokat. Az újdonsült elnökség úgy határozott, még inkább nyitnak az őket támogatni kívánó vállalkozások, magánszemélyek felé. Számukra egy külön sátrat, úgynevezett „business clubot” biztosítanak a fesztivál ideje alatt.

 Fontos újításuk, hogy a fesztiválozók már elővételben is megválthatják jegyeiket - száz-száz darab erejéig különösen kedvező áron juthatnak hozzá a napi és kétnapi „early bird” jegyekhez. A kedvezményes, elővételes jegyek pénteken 16 órától érhetők el az interneten. Pénze László hangsúlyozta: a rendezvény továbbra is családbarát marad, 14 éven aluliak számára továbbra sem szükséges jegyet váltani. A sötétedés után pedig fokozottan ügyelnek a rendezvény környezetének megvilágítására, ezzel növelve a szórakozók biztonságérzetét.

A fesztivál programját Sebesi Sándor, elnökségi tag ismertette. A pénteki nap nagy dobása a fesztiválon először zenélő Leander Kills zenekar, valamint az Ossian koncertje lesz, de színpadra lép a Totális Metál és a Susie & the Pills is. Szombaton lehetőséget biztosítanak a feltörekvő együttesek számára – délutáni fellépőik között tudhatják a Hamuzákis, az Echonald, a Red Rockets és a Tűzkerék XT együtteseket. Az estét a Mobilmánia és Vikidál Gyula indítja be, őket a Lord, a Beatrice és a Zorall követi a színpadon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában