Régi rítus: koccintottak a József-pohárral Ikerváron - fotók

Batthyány József gróf (Batthyány Lajos a mártír miniszterelnök édesapja) azzal a feltétellel adta örökül az úgynevezett Zsidahó - dűlőt a falu közbirtokosságának, hogy minden esztendőben március 19-én Szent József napján a község elöljárói koccintással emlékezzenek a gróf jótéteményére. A hagyományt majd’ negyed évszázada az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház ébresztette fel, amely 2014-ben ezüstből készült József-poharat kapottBatthyány Tihamér és Batthyány Benedek grófoktól. A dűlő egy ligetes, cserjés Rába parti fás-legelő, 400-500 éves tölgy-és vadkörtefáival jelentős tájérték. Batthyány József gróf jótéteményét Dr. Komáromi Tibor nyugalmazott gimnáziumi tanár elevenítette fel a rendezvényen, amint megtudtuk, a történész professzor tősgyökeres ikervári. 

A rendezvényen Pásti József, az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház igazgatója és Fehér Ferenc polgármester mondtak köszöntőket, a Geminum Castellum Énekegyüttes lépett fel.  

 V. Németh Zsolt államtitkár, a település országgyűlési képviselője beszédében kifejtette, hogy József napján jó összejönni akkor is, ha semmi más célunk nem volna, csak hogy élvezzük a meleget – amit Sándor, József, Benedek hármas hoz -, és még talán egy pohár bort is ihatnánk. Hogy mégis másabb ez az összejövetel az egyszerű találkozásnál, azt maga a rítus adja. 

- A rítus miatt jöttünk ide, amely társadalmi rendszerektől függetlenül ott van az emberben – mondta. - Ez az elem fogta meg annak a Kossuth Rádióban futó sorozatnak a szerkesztőjét is, amelyet én hívtam életre Vármegyéről vármegyére címmel, és amelynek része volt pénteken reggel a Batthyányak örökségének ápolása Ikerváron. Benne volt persze az egész alakos Batthyány-szobor állítása is, de amennyire lehetett, éppen ennek a megemlékezésnek, a József-pohárnak állított emléket a szerző, Gadácsi János. 

- Úgy vélem, ez az epizód éppen azt mutatta be, amiért létrehoztuk ezt a sorozatot: azért, hogy szerethető történeteket mutassunk fel – emelte ki V. Németh Zsolt. – Maga az esemény akár fordulatot is jelenthetett az itteni jobbágyok számára. Ha nem is a legnagyobb esemény volt az életükben, lehetővé teszi, hogy a helyiek értékeit – amelyek a vármegyei értéktárba is bekerültek – bővítse, és példát mutasson másoknak is.  Hiszen arról van szó, hogy identitás-jegyeket keresünk, amelyek hozzátesznek az „ikervárisághoz”. Ilyen ez a kedves gesztus is, ez a koccintás ezen a különleges helyen, a kocsányos tölgy, a fekete nyár, a tizenhárom vadkörtefánál.  

Az országgyűlési képviselő azt is kifejtette, hogy a koccintásban megjelenik az áldozat, hiszen előtte a földre löttyintettek a borból, áldozva a szellemeknek, tehát rontásűző hatása is volt. Amint felidézte, a koccintásnak lényeges eleme volt az is, hogy olyan erővel ütötték egymáshoz a két poharat vagy kupát, hogy átloccsanjon az innivaló egyikből a másikba, jelezve, hogy nem mérgezték meg egymást. Szokás az is, hogy ivás előtt megnézzük a bor színét, megszagoljuk az illatát, és csak ezután ízleljük meg. A koccintással bekapcsolódik a negyedik érzék: a hang hallgatása. V. Németh Zsolt azt kívánta a jelenlévőknek, hogy csilingeljen még sokáig itt a József-pohár.