Fejlesztés

2023.03.22. 15:45

Tervek az utcák felújítására: kicserélnék az ivóvíz- és szennyvízhálózatot két utcában Bükön

A képviselő-testület döntött, új nyomvonalon építik ki az ivóvíz- és szennyvízhálózatot a város két utcájában. A kivitelezéshez pályázati támogatásban bíznak. Most a tervezés kezdődött el.

Horváth László

Forrás: Unger Tamás

A büki városvezetés elképzelése szerint két utcában, az Eötvösben, valamint a Nagy Pálban fogják kicserélni az ivóvíz- és a szennyvízhálózatot. A műszaki paramétereket előzetesen a Soproni Vízmű Zrt. munkatársai mérték fel. A közgyűlés a legutóbbi rendkívüli ülésén arról döntött, hogy nem toldozzák-foldozzák a régi rendszert, hanem mellette egy teljesen újat építenek ki. Előzetesen költségbecslés is készült, így előre látható, mennyibe fog kerülni a kivitelezés. A hálózat kiviteli terveinek elkészítése most kezdődött el, így amint megjelenik a megfelelő pályázati támogatási lehetőség, akkor azonnal beadhatják a pályázatot. 

- A két utcában az ivóvízhálózat az 1960-as években épült ki – tájékoztatott dr. Németh Sándor polgármester. – A csőhálózat eternitből, a bekötések pedig fémből készültek. A szennyvízhálózat pedig az 1980-as évek közepén készült el. Látható, mindkettő esetében eljött a csere ideje. Az előzetes számítások szerint a beruházások összesen, mintegy 350 millió forintba kerülnének. Ez persze egy kalkuláció, ez még változhat. 

Megtudtuk, a két utcában összesen egy kilométer hosszan fektetnek le új gerincvezetéket. Kicserélik a házakhoz bevezető hatvan bekötést, öt tűzcsapot és egy közkutat is. A szennyvíz esetében közel egy kilométeren lesz új a vezeték. Megújul ötven tisztítóakna, továbbá új szennyvízbekötéseket is kialakítanak. A rendkívüli ülésen a képviselők úgy határoztak, a Baross utcát is beveszik a felújítási programba. A műszaki tartalmat, valamint a várható költségeket később határozzák meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában