Rendhagyó feladatban

2023.03.27. 13:06

Többszáz éve érintetlen kriptákat vizsgálnak Kőszegen - videóval

Tömböly Ágnes

Forrás: honvedelem.hu

Rendhagyó feladatban segédkezett az Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet három munkatársa, akik többszáz éve érintetlen kripták levegőjének bakteriológiai célú mintavételét és vizsgálatát hajtották végre a felújítás alatt álló kőszegi Szent Jakab-templomban tartott régészeti ásatáson, március 21-én - számoltak be a honvedelem.hu oldalon. 

A Szombathelyi Egyházmegye kőszegi templomfelújítási programjában hónapok óta zajlik a kőszegi Szent Jakab-templom felújítása. Írtunk már arról, hogy egy 17. században élt férfi temetkezésére, majd decemberben háromszáz éve elfeledett, befalazott kriptákra bukkantak. A feltárásokkal kapcsolatosan most újabb fejleményekről számoltak be a honvedelem.hu oldalán.  

Előbb néhány régi fillérérme, majd szórványtextilek és egy cipőtalp került elő annak a három zárt kriptának az egyikéből, amelyeket a kőszegi Szent Jakab-templomban zajló régészeti munkálatok keretében múlt kedden nyitottak meg. A magyar forint előző századi pénzérméit valószínűleg misékre járó gyermekek dobálták be a Jurisics-kripta márványsírkővének lyukán és repedésein, a ruhadarab minden bizonnyal paszomány, amely előfordulhat egyházi személyek öltözetén (bár a reverendát nem díszítették azzal), a cipőtalp pedig határozottan férficipőhöz tartozott – magyarázták a helyszínen dolgozó régészcsoport tagjai a honvedelem.hu beszámolója szerint. 

A jelenlegi formájában 14. századi múltra visszatekintő belvárosi templomban olyan családi kriptákat tártak fel, amelyekben már évszázadok óta nem járt senki, így rendkívüli izgalmakkal kecsegtetett, hogy a dr. Pap Ildikó Katalin régész vezette csoport tagjai most lemerészkedtek a templom belső terének felszíne alá. Azonban mielőtt a szakemberek feltárták volna a Jurisics, a Széchenyi és a Szegedi famíliák temetkezési helyeit, az MH Egészségügyi Központ Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet állományának három munkatársa a helyszínen dolgozók egészségvédelme céljából a kripták levegőjének bakteriológiai célú mintavételét és vizsgálatát hajtotta végre – ezúttal már második alkalommal.

A tudósításból megtudtuk azt is: a testeket, koporsókat rengeteg fehér bevonat borítja. Bognár Csaba mikrobiológus, az MH EK Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet tudományos főmunkatársa úgy nyilatkozott az azonosítás erdményéről: - Kiderült, hogy ezek nem gombák, hanem Streptomycesek, amelyeket valaha sugárgombának hívtak, de valójában baktériumok. Előírtuk a régészeknek, hogy innentől kezdve, amikor a kriptában dolgoznak, akkor FFP3-as álarc és védőruha legyen rajtuk, ráadásul akkor még a vizsgált terület felé fóliasátor volt húzva, hogy ha onnan fertőzött levegő jön ki, akkor ne terjedjen szét a templomban. Vizsgálataink bizonyították: nem terjedt szét, nem fertőző a templom légtere – mondta Bognár Csaba a honvedelem.hu érdeklődésére.

A hagyomány szerint ebben a kriptában nyugszik a „murányi Vénuszként” emlegetett Széchy Mária főúrnő, Wesselényi Ferenc nádor felesége, aki 1679. július 18-án hunyt el - erről dr. Pap Ildikó Katalin beszélt. „Miután a Wesselényi-féle összeesküvésre fény derült, korának legendás szépasszonya száműzetésben töltötte az életét Bécsben, és rokona, Széchy Péter, aki a Kőszeg város örökös ura és Vas vármegye ispánja volt, közbenjárt I. Lipót királynál, hogy Széchy Máriát – tekintettel hajlott korára, illetve arra, hogy politikailag már nem veszélyes – engedje utolsó éveiben Kőszegre. Így is történt, de a hagyomány szerint nem neki készítették ezt a kriptát, mert az a család már meglévő kriptája volt” – mondta el az archeológus. Az ásatás vezetője kitért arra: azt, hogy valóban Széchy Mária nyugszik a sírkő alatt, minden kétséget kizáróan bizonyítani csak DNS-vizsgálattal tudnák. A kriptában dr. Tóth Gábor antropológus elsődleges terepi vizsgálata alapján egy idősebb korában elhunyt nő csontmaradványai is megtalálhatóak, ami nem zárja ki, hogy Széchy Mária sírhelyét rejti a templom.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában