Akció

2023.03.18. 16:58

Uraiújfaluban Ágh Péter országgyűlési képviselő is csatlakozott a szemétszedéshez

Polgár Patrícia

Forrás: Ohr Tibor

Uraiújfaluban idén is a falu egy nagyobb közössége fogott össze, hogy megtisztítsák a településre vezető közutak árkait. Az önkéntesekhez ezúttal Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Böröcz Miklós, a Magyar Közút NZrt. vasi igazgatója is csatlakozott. Együttes erővel csaknem 15 zsák szemetet szedtek össze a nap folyamán - tudtuk meg Keszeiné Jancsó Marietta ötletgazda-polgármestertől.

Forrás: Ohr Tibor

- Nagyon hálás vagyok Uraiújfalunak és polgármesterének, hogy évekkel ezelőtt elindították ezt a kezdeményezést, amit azóta is nagy sikerrel rendeznek meg és nagyon sok település csatlakozott idén is. Megtiszteltetés, hogy az akcióban idén az uraiújfalusiakhoz csatlakozva én is részt vehettem és egyúttal újra védnök lehettem. Köszönöm az együttműködést a közútnak is. Jó volt látni szombaton mind az utak mentén és a közösségi médiában fényképeken az önkéntes résztvevőket, akik arra áldozták ezt a napot, hogy szebbé tegyék a környezetüket. Hálásak lehetünk nekik. Ugyanakkor az akció végső soron arra ösztönöz mindenkit, hogy senki se szemeteljen. Vigyázzunk a minket körbevevő világra - hívta fel a figyelmet Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában