Találkozó lesz

2023.04.19. 07:00

A körmendi Foltosok Klubja

Regionális foltvarró találkozó lesz májusban Körmenden, a részletekről Biczó Lászlóné Editet kérdeztük. Dodi – merthogy így ismerik a legtöbben – 2000 óta a Körmendi Kulturális Központ égisze alatt működő Foltosok Klubjának vezetője.

Tóth Judit

Biczó Lászlóné Edit – vagyis Dodi, ahogy mindenki ismeri – 2000 óta klubvezető

Fotó: Jámbori Tamás

 Az első foltvarrott takaró állítólag Buddha nevéhez köthető, más források szerint már a fáraók idejében is alkalmazták a textilek összevarrásán alapuló technikát. A mai értelemben vett foltvarrás Angliából indult: az asszonyok minden apró textildarabot felhasználtak folttakarók készítésére. A foltvarrás népszerűsége a 70-80-as években kezdett nőni, mára pedig szinte önálló művészetté vált. A 80-90-es években Magyarországot is elérte a patchworkhullám. Dolányi Anna honosította meg nálunk ezt a kézműves technikát. Létrehozta a Magyar Foltvarró Céhet, amelynek a körmendi Foltosok Klubjának vezetője, Biczó Lászlóné Edit is tagja. 

– A klub története 1998-ban kezdődött, akkor elvégeztünk egy tanfolyamot Pintér Zsuzsával. Egy évvel később alakult meg a csoportunk. Eleinte Vadas Rozika volt a vezető, 2000-ben pedig én vettem át a feladatokat. Jelenleg heten vagyunk a klubban: Hidasi Györgyné Ági, Gerencsér Istvánné Vera, Solti Veronika, Máté Renáta, Gerencsér Anita és Hideg Tímea. Több korosztályt képviselünk, én vagyok a legidősebb a magam 71 évével. A kulturális központban jövünk össze hetente egy alkalommal három órában. Az intézménytől minden támogatást megkapunk, ezt úgy háláljuk meg, hogy szívesen vállalunk kézműves foglalkozásokat. Készülnek használati tárgyak, díszek, terítők, falvédők, ágytakarók. A mintákat főleg újságokból vesszük, néhány esetben saját kútfőből alkotunk – mondta Edit, aki férfiruha-készítőként végzett, majd később a körmendi ruhagyárban dolgozott. Autodidakta módon tanulta a foltvarrást, első munkája egy kétméteres takaró volt, amely fiának máig a kedvence. 

- Nincs utánpótlás, ez a legnagyobb baj. Voltunk tizenöten is, de sajnos sokan meghaltak a klubtagok közül. Ennek ellenére dolgozunk, most a legnagyobb kihívást a regionális foltvarró találkozó jelenti, amelyet május 20-án tartunk. Napközben workshop lesz, és közösen alkotunk, 15 órakor pedig kiállítás nyílik a városi kiállítóteremben a klubunk munkáiból. A programra május 5-ig lehet regisztrálni. A Hölgyek Népfőiskolája is bekapcsolódik a programunkba, ennek a csoportnak is tagja vagyok – tette hozzá Biczó Lászlóné, aki reméli: legalább százan összejönnek a májusi találkozóra. Elsősorban nőkre számít, pedig férfiak is űzik a foltvarrást, nem is akármilyen minőségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában