2023.04.01. 13:00
Életteli közösség alkotott magának teret: piacavató, járdaátadás Felsőjánosfán
Új közösségi teret, termelői piacot avattak és járdát adtak át pénteken Felsőjánosfán.
Forrás: Szendi Péter
Grózinger Csaba, Felsőjánosfa polgármestere nagy örömmel köszöntötte a megjelenteket – köztük a környék több polgármesterét is - az új közösségi tér, a termelői piac és a 150 méteres járdaszakasz átadóján. -A Magyar falu program a világ legjobb pályázati lehetősége, hiszen száz százalékban nyújt támogatást. Az új járdára több, mint 7 millió forintos pályázati összeget használtunk fel, a fedett, nyitott közösségi térhez pedig 18, 7 millió forintos forrást kaptunk – hangsúlyozta a polgármester, majd egy 24 éves helyi fiatalember, Takács Péter nevét említette, aki az ácsmunkákat professzionális szinten végezte el. A termelői piaccal kapcsolatban elhangzott: egyelőre kéthetente péntek délutánonként tart nyitva.

V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője szerencsés településnek nevezte Felsőjánosfát, hiszen mint mondta, itt megvan a falu vezetésének lelkesedése és a közösségi összefogás, emellett az anyagi lehetőségek is biztosítottak.
-Felsőjánosfa kicsiny, de életteli közösségében mindig megvoltak azok a színek, amelyek most új tereket alkottak. A település példája is bizonyítja, hogy a magyar vidék nemcsak gazdasági, termelési tér, ami olyasmit tud az asztalunkra tenni, ami ízében, minőségében és változatosságában is felveszi a versenyt a világ bármely tájával, hanem biológiai tér is, ami számos fajnak ad életteret, és a mi életünket is élhetőbbé teszi. És nem utolsósorban: a vidék kulturális tér is, benne az emberrel, annak közösségeivel, hagyományaival, történelmével, épített, tárgyi és szellemi örökségével – fogalmazott a képviselő.

Zárásként Páli Zoltán plébános és Dobó Dániel evangélikus lelkész áldotta meg a település új beruházásait.