Mézelők

2023.04.01. 10:00

Hársfacsemetét ültettek a császári pár kipusztult fájának helyére Szentgotthárdon

Hársfacsemetét ültettek pénteken a császári pár kipusztult fájának helyére a beporzók napja alkalmából.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

A Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusa és a város önkormányzata közösen ültetett el egy hársfát a polgármesteri hivatal előtti fasornál. Az apropót a mézelő növények ültetésének napja és a beporzók napja adta.

Metka Lajnšček főkonzul köszöntötte a megjelenteket, köztük a szentgotthárdi iskolásokat és a szlovén közösség vezetőit: Kissné Köles Erikát, a parlament szlovén nemzetiségi szószólóját, Kovács Andreát, a Magyarországi Szlovének Szövetsége elnökét és Holecz Károlyt, az Országos Szlovén Önkormányzat vezetőjét.

- A program a környezetünk megóvását célozza, egyúttal azt is jelzi, hogy törődünk a bolygónk jövőjével – kezdte beszédét a főkonzul, majd arra is kitért, hogy a Méhek Világnapját május 20-án tartjuk, a mézelő növények ültetésének napja pedig március utolsó szombatja, utóbbihoz kapcsolódva múlt szombaton nagyszabású faültetési akció zajlott Szlovéniában.

-A beporzókra nagy szükség van, hiszen rajtuk múlik, hogy meg tudjuk-e őrizni az életet a földön. A klímaváltozás közepette ez nagy kihívást jelent – folytatta a főkonzul, majd a híres tudóst, Albert Einsteint idézte, aki már annak idején is figyelmeztetett: ha a méhek eltűnnek a földünkről, akkor az emberi fajnak mindössze négy éve lesz hátra a kipusztulásig.

Szó esett arról is, hogy néhány nappal ezelőtt Marjan Cencen szlovén nagykövet és Nagy István, Magyarország agrárminisztere is egy mézelő hársfát ültetett el Budapesten a Füvészkertben. - Mindkét ország aktív, ugyanazokért a célokért küzdünk. Magyarország és Szlovénia kapcsolatának erősítése különös jelentőséggel bír ebben a térségben, ahol a rábavidéki szlovének élnek – tette hozzá.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere történelmi vonatkozásokat említett: 1879-ben Kovács Antal városbíró hársfasort ültettetett a szentgotthárdi főtéren a kolostor, a templom és a szolgabíróság előtt a királyi pár, I. Ferenc József és Sisi házasságának 25. évfordulója tiszteletére. Az egyik kipusztult fa helyére került most egy csemete, amelyet a SZET Szentgotthárdi Kft. munkatársainak segítségével ültetett el a polgármester a szlovén közösség képviselőivel, valamint a szentgotthárdi diákokkal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában