Zanat

2023.04.16. 16:23

Kormányzati támogatással sikerült: új kerékpárút épül Szombathelyen

Kormányzati forrásból újabb kerékpárúttal bővül Szombathely infrastrukturális hálózata: 300 millió forinttal járultak hozzá a zanati bicikliút építéséhez a központi büdzséből.

Tömböly Ágnes

Fotó: Unger Tamás

- Komoly kormányzati támogatás érkezett a zanati kerékpárút megvalósításához. Mint ismeretes, Hende Csabának köszönhetően 300 millió forinttal támogatták a beruházást – tájékoztatott Illés Károly fideszes frakcióvezető az épülő kerékpárút mellett tartott sajtótájékoztatón pénteken. - Sok mindenkinek kell e tekintetben köszönetet mondani: a kormánynak és az országgyűlési képviselőnek. Egy valakinek biztos, hogy nem, a városrész önkormányzati képviselőjének, Putz Attilának, ugyanis neki ehhez a kerékpárút-fejlesztéshez semmi köze – fogalmazta meg kritikus véleményét Illés Károly. 

- A kormány 1 milliárd 205 millió forintot biztosított különböző szombathelyi beruházásokra, és ebből Illés Károly javaslatára 300 millió forintot, az akkori bekerülési költséget jelöltem meg a kormány felé, hogy a zanati kerékpárút megépülhessen – ezt már dr. Hende Csaba jelentette ki. Szombathely országgyűlési képviselője hozzátette: - Mindenki érdeke a kerékpárutak fejlesztése, hiszen ez jelenti a jövőt. A közlekedési hálózat több gépkocsit már nem bír el, bizonyos távolságokon belül át kell szokni a kerékpározásra, ami ráadásul egészséges és környezetvédelmi szempontból is hasznos. Ezért támogattam a séi, a balogunyomi, a zanati és a Vép-Szombathely közötti kerékpárút megépítését – hangsúlyozta Hende Csaba, aki ígéretet tett arra: szorgalmazni fogja a Söpte-Szombathely közötti kerékpárút megépítését is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában