Hétvége

2023.04.16. 07:00

Nem adták a kulcsokat - Nagy jelentőséggel bíró utak Vasban

Az Őrségbe utazók miután Csákánydoroszlónál átkelnek a Rábán, s elhagyják Iváncot, két út közül választhatnak, hogy eljussanak az Őrségbe.

Orbán Róbert

Az Őrségbe vezető út Kisrákosnál

Forrás: Orbán Róbert

Az egyik közvetlenül Őriszentpéterre vezet, a másik Kisrákos felé visz. Ez utóbbi útirány évszázadokkal ezelőtt még nagyobb jelentőséggel bírt, mint ma. Valahol Viszák határában találkozott a kelet felől érkező „Kerá úttal” (am. Király úttal), majd a „Nagy út” – sokszor így nevezték – Kisrákos és Nagyrákos érintésével haladt tovább Regede felé. Az „Eörségh Tartomány” évszázadokon át a Batthyány-család tulajdona volt, s ezek az útvonalak vezettek a fontosabb birtokközpontok, Nagycsákány, Németújvár és Körmend felé.
 Ha a Kisrákosról Csákány felé vezető útról beszélünk, akkor fel kell idéznünk az 1732- es évet. Az őrségiek régi autonómiája, különállása ebben az időszakban jórészt már csak az emlékezetben él. Ami megmaradt az, hogy nagy nehézségek ellenére szabadon gyakorolhatták hitüket. Az 1500-as évek végén a protestantizmust választották, nagyobbrészt a református, kisebbrészt az evangélikus hitelvek követői lettek. A két egyháznak nagy szerepe volt abban, hogy az őrségiek közössége és öntudata fennmaradjon. III. Károly 1731-es határozatának, a Carolina Resolutiónak a végrehajtása mindezt megsemmisítette volna. A törvény azokat a vármegyéket érintette, ahol magasabb volt a protestánsok aránya. Számukra a nyilvános vallásgyakorlást csak az ún. artikuláris helyeken engedélyezte. Vas vármegyében a reformátusok részére egy (Felsőőr), az evangélikusok részére két (Nemescsó és Nemesdömölk) ilyen helyet jelöltek ki. 

Emlékoszlop a már lebontott kercai templom közelében
Forrás: Orbán Róbert


A pozsonyi székhelyű Helytartó Tanács 1732. május 16-án utasította a vármegyét, hogy a rendelkezéseket 30 napon belül hajtsa végre, a templomokat vegye át, a lelkészeket távolítsa el. A megye főispánja akkor Batthyány Lajos volt, az alispáni tisztséget Rosty István töltötte be. A tényleges feladat Rostyra hárult. Arról, hogy mi történt, fontos információkat találunk az általa írt levelekben is. Először a kemenesaljai lutheránus templomok elfoglalására került sor. Bár ott is nagy volt az ellenállás, az mégis viszonylag simán ment. Az őrségi és tótsági templomok átvételét először 1732 augusztusában kísérelték meg. A korábbi tapasztalatok miatt ide már vármegyei katonasággal („militáris asszisztenciával”) érkeztek. Az Őrség határát Kisrákosnál lépték át, első célpontjuk a nagyrákosi templom volt. Ott a környékről mintegy háromszáz ember gyűlt össze, hogy megakadályozza a templom elvételét. Az összecsapásnak halálos áldozata is volt.
 Ellenálltak, a kulcsokat nem adták át, a katonákat pedig egészen Csákányig kergették. A kudarc után a falvakba dragonyos csapatokat vezényeltek, a helyieket kötelezték a katonák eltartására, élelmezésére. A templomokat november 18-a és 21-e között fegyveres segédlettel foglalták el. Most sem ment könnyen, az őrségiek ellenszegültek. A kercai épület ostromakor maga Rosty is jelen volt, s hallani vélte, hogy az összegyűlt „fegyveres, vellás, botos tumultuózus parasztok” azt kiabálják, „adta – teremtette tolvaj viceispánja Kercán van, öljük meg”. Ellenállt Szentpéter, Hodos és az őrséghez közeli Petróc (Péterhegy, ma Petrovci – Szlovénia) is.
 Non tradidid claves – nem adták át a kulcsokat – szerepel több helyen a korabeli iratokban. A lelkészeket – így Balikó Jánost Nagyrákoson, Bekes Ferencet Kercán, Rákosi Pált Őriszentpéteren – mindenhol eltávolították, elűzték. A péterhegyi Kotsmayer Mihály háromévi börtönt kapott, majd kitiltották a vármegyéből. A „legimpertinensebb” (am. legszemtelenebb) hangadók közül többeket elfogtak, megbotoztak majd tömlöcbe zártak. Közéjük tartozott például a bükaljai Kalamár András és a kercai Pongrácz Mátyás. Az eseményeknek volt egy olyan következménye is, amivel nem számoltak. A templomok elvétele és a katonatartás miatt sokan Somogyba, Tolnába, Baranyába szöktek. A török kiűzése után ott sok falu üresen maradt, s szükség volt azokra, akik a földet művelik. 
A „transzmigrálókat” (áttelepülőket) ott egy ideig a vallásuk miatt sem háborgatták. Volt olyan falu, ahonnan az ott élők közel fele eltávozott. Ha átmenetileg is, de a porták üresen, a szántók parlagon maradtak. A helyzet pár év után kicsit kedvezőbbé vált, de az „árvaság kora” fél évszázadig tartott. A protestáns egyházak helyzete csak az 1781-es türelmi rendelet után rendeződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában