Pethő Attila sárvári evangélikus lelkész a kereszténység legfontosabb ünnepéhez vezető útról

– Az évnek ebben az időszakában teljes természetességgel követjük nyomon annak a folyamatát, ahogyan a földbe vetett magból új élet sarjad. Tudjuk, hogy a természet rendjének megfelelően a magnak meg kell halnia, hogy átadja helyét és tulajdonképpen mindenét az új növénynek. Amit azonban látunk, amiben gyönyörködünk, az a talajból kibújó „csoda”, ám azt, hogy mi történik a földben lévő maggal, rendszerint nem látjuk. Nem is mindig tudjuk, hogyan került a földbe az a mag – valaki ültette, vagy állatok közreműködésével került oda, esetleg a szél juttatta el a mostani helyére? 

Ha pedig ezen gondolat mentén haladva közelítünk Jézus Krisztus feltámadásának ünnepéhez, azt mondhatjuk, nagycsütörtökön és nagypénteken abba a titokba is belepillanthatunk, hogy mi történik a felszín alatt – fejtette ki kérdésünkre Pethő Attila. Majd úgy folytatta: – Hiszen addig, amíg húsvét hajnaláig eljutunk, és a legalapvetőbb keresztény hitvallás szerint valósággá válik Jézus Krisztus győzelme a halál felett, sok minden történik a „felszín alatt”. Így a bibliai leírásból megtudjuk, hogy az új életet sarjasztani akaró „mag” vágyva vágyik arra, hogy halálából sok-sok új élet szülessen. Jézus, akit tanítványai Uruknak vallanak, határtalan szeretetének jeléül megmossa a lábukat, noha ilyesmit a szolga tesz urával. 

– „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát” – mondja a Mester szintén a tanítványainak az utolsó vacsora alkalmával, mely egyúttal első alkalma annak, hogy Jézus Krisztus a kenyér és a bor látható jelei révén megosztja a benne lévő új életet az embervilággal; ez az eucharisztia, azaz az úrvacsora, vagy más néven: oltáriszentség – fűzte tovább a gondolatmenetet Pethő Attila. 

– Ám tanítványai is csak azt akarják látni, ami a felszínen zajlik. Miközben a „mag” a halálra készül, ők, mint akik urai a helyzetnek, versengenek, hogy ki a nagyobb közülük, és kinek ad a Mester előkelőbb helyet maga mellett. Péter is fogadkozik, hogy ő soha nem tagadná meg a Mesterét. Azután elkísérik őt a Gecsemáné-kertbe, de kitartásuk hamar lankadni kezd, és Jézust magára hagyva a rá váró szenvedésekkel való szembenézés terhével, álomba merülnek. A tanítványok tehát alszanak, és akivel az utolsó vacsorán együtt mártotta a tálba a falatot, elárulja őt, honfitársai közül való hazug emberek ellene vallanak, Isten választott népének vallási vezetői egyhangúlag elítélik, Péter is megtagadja őt, a helytartó pedig igyekszik az ügyben kívülálló maradni, és „mossa kezeit”, Heródes király kigúnyolja, saját népe pedig inkább egy gyilkos szabadon bocsátását választja, amikor megmenthetné őt a kivégzéstől. 

– Így indul el a „mag” a halálba. Miközben korbácsolják, és saját keresztjét cipeli, majd gonosztevőkkel együtt, kínok között szenvedve kileheli a lelkét, bár egymaga marad, mégis nemsokára „sokszoros termést hoz” – mutatott rá az evangélikus lelkész. – A „mag” ugyanis rövidesen „csírázásnak indult”, hogy húsvét hajnalán láthatóvá váljék az új élet, majd valóban sokszorosan termőre forduljon, és mindmáig teremjen. Ezért ilyen fontos tehát húsvét előtt az úgynevezett nagyhét két jeles napja, hogy aki a növekedés egészét látni akarja, az láthassa, mi zajlik a felszín alatt és hogyan jutunk el a kereszténység legnagyobb és legfontosabb közös ünnepéhez, Jézus Krisztus feltámadásához, melynek páratlan ajándéka minden Krisztus-hívő közös öröme, ezért a legerősebb kapocs a világ minden kereszténye között – zárta gondolatsorát Pethő Attila.