Együttműködés

2023.05.15. 14:17

A haza védelme kötelesség: A vépi Mezőgazdasági Technikum is csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz

Egy hónapon belül már a második vasi szakképző iskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz. A VMSZC Savaria Technikum áprilisi szerződéskötése után a Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Honvédséggel hétfőn. Így vármegyénkben – a Premontrei gimnáziummal együtt, amely a legelső csatlakozó volt ­– már három helyen zajlik majd a honvédelmi nevelés ebben a formában.

Merklin Tímea

Fotó: © Cseh Gábor

Hollósi Éva igazgató az ünnepélyes szerződés-aláíráskor elmondta: az intézmény honvédséggel való kapcsolata 1959-ben kezdődött, mikor alapították. Máig is helyet adnak különböző közös rendezvényeknek; infrastruktúrájuk ezt lehetővé teszi, hiszen van két lőtér, és több sportpálya is az ötven hektáros területükön.
Rendészek és gépészek a honvédelemben
- A honvédelmi nevelés mindig fontos volt számunkra, évi három-négy versenyen vesznek részt a rendész képzésben tanuló diákjaink, sőt a gépészeink is, akik legalább annyira büszkék, ha a megmérettetéseken eredményt érnek el – idézte fel az igazgatónő, hangsúlyozva: a Honvéd Kadét Program egy új, nagy lehetőség számukra. Köszönetet mondott Nagy Csaba törzszászlós honvédelmi nevelési referensnek, hogy a kadét programot megismerhették általa; mikor meghallgatták a részleteket Bakó Péter kollégájával együtt, azonnal úgy gondolták, hogy ehhez mindenképpen szeretnének kapcsolódni. Hollósi Éva megköszönte a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum jelenlévő vezetőinek, hogy támogatták az iskolát ebbéli törekvéseiben, és közbenjártak a fenntartó Agrárminisztériumnál, hogy a csatlakozás lehetővé váljon.

 Kis Ákos, a Honvédelmi Minisztérium Köznevelési és Ifjúságstratégiai Osztály vezetője tanúsítványt adott át az együttműködésről, hozzáfűzve: a kadét programot a minisztériumban találták ki, de a munkát az iskolák fogják elvégezni a Honvédelmi Sportszövetséggel együttműködve, amelynek elnöke Simicskó István, volt honvédelmi miniszter.

 Nem csak katonai feladatok vannak

 A kadét program szélesebb területet fed le, mint a katonai feladatok; a fegyveres védelem a honvédelem egy része. Mindenki köteles a haza védelmére, a képességei szerint - hogy miként tudja ezt teljesíteni, ez mutatja meg a kadét program.

- A hazát sokféleképpen lehet védeni. Úgy is, ha jön az ár, nekem is kötelességem menni homokzsákokat rakni, és elfogadni a vízügyi szakember utasításait, aki tudja mi az a buzgár, és hogyan lehet azt megszűntetni – mondta Kis Ákos.  – A kadét program egy olyan lehetőség, amelynek kifutásaként ki-ki eldöntheti, hogy lép-e valamilyen szerződéses jogviszonyba a honvédséggel, akár tartalékosként, akár hivatásnak választva.

„A NATO mi vagyunk”
- Nem az a célunk, hogy mindenkiből katona legyen, hanem az, hogy az állampolgárok elkötelezettek legyenek a honvédelem ügye iránt, ne kérdőjelezzék meg, hogy miért is kell egy országban honvédséget fenntartani. Akik arról beszélnek, hogy „a NATO majd megvéd minket”, azok figyelmébe ajánlható, hogy „a NATO mi vagyunk” – emelte ki Kis Ákos. – A kormány teljesíti a NATO általi két százalékos GDP-kötelezettséget, mert ebből van pénz a Magyar Honvédség fejlesztésére, és a korszerűsödő, fejlődő honvédséghez pedig jól képzett szakemberekre van szükség. Kellenek a mezőgazdasági gépész technikumban végzett fiatalok, és informatikusok is a high-tech hadsereghez. Egy spektrumot próbálunk mutatni a diákoknak, hogy mi minden érhető el a honvédségnél, hogyan tudhatnak boldogulni, egyáltalán milyen életcéljuk lehet.

A 83-as zászlóalj segít a megvalósításban

- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a szerződést ma aláírtuk, ez már a második vasi szakképző iskola, amellyel megállapodunk – mondta Dr. Horváth Zoltán ezredes, a MH 7. Területvédelmi Ezred ezredparancsnoka, részletezve, hogy az ezredhez tartozó 83-as területvédelmi zászlóalj (Szombathely helyőrséggel) valósítja meg itt a kadét programot azzal a céllal, hogy segítsen a honvédelmi nevelésben, a haza iránti elkötelezettség tudatosításában. Kijelentette: mindenben támogatják az iskolát, hogy ez a szerződés ne csak formaság legyen, hanem sikeresen és eredményesen megtöltsék tartalommal.

 A haza szolgálata ősöktől kapott gondolkodás

 Hoczek László József, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója kifejtette:

-  A centrum olyan agrárszakembereket képez, akikben a jó értelemben vett hazafias érzés ott van. Ennek az is fontos háttere, hogy a gyerekeink beiskolázási területe kisfalvas körzet, ahol a haza szolgálata még benne van az ősöktől kapott gondolkodásmódban. A nagyszülők katonák voltak, és még az apák egy része is teljesített katonai szolgálatot. Egy fiú számára a rend és a fegyelem nem valami rossz érzést jelent, hanem a munka tisztességes elvégzését. Ma, amikor gépészeket, gazdákat, rendészeket képzünk, azt gondoljuk, hogy megtalálhatják a perspektívát a honvédelmi pályán.

 Nem csak harcoló szakemberek kellenek
A főigazgató arról is beszélt, hogy a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum több olyan intézménnyel rendelkezik, amely kiemelt katonai területen van. Kettőt emelt ki: Velencét, ahol egy iskola hamarosan szintén csatlakozik a kadét programhoz, és Tatát, ahol érdemes lenne megfontolni a csatlakozást.

- A honvédelem teljes technológiai struktúraváltása nagyon sok szakembert igényel, nem csak harcoló szakembereket. Úgy gondolom, hogy ebben az iskoláink tudnak segíteni. A centrum mindent megtesz, hogy az intézményeit, az itt tanuló gyerekeket támogassa ebben - fejtette ki Hoczek László József.


 

FoFotó: Cseh Gábor


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában