Megemlékezés

2023.05.28. 18:30

A negyven évvel ezelőtti villámcsapás áldozataira emlékeztek Burgenlandban - Térségünkben is történt hasonló tragédia

A 40 évvel ezelőtt történt baleset áldozatairól minden évben megemlékeznek Burgenlandban. Vármegyénkben és a térségben is történtek hasonló esetek.

HL

Fotó: orf.at

1983. május 23-át valószínűleg soha nem felejtik el a túlélők és az áldozatok. Ekkor tartották meg Sopronnyéken (Neckenmarkt) a Nemzetközi Határtúra Napot, amelyen 2000-en vettek részt. Amikor kitört a zivatar, a túrázók menedéket kerestek. Az egyik villám egy tölgyfába csapott bele. Nyolcan haltak meg, kilencen pedig megsérültek.

Az egyik túlélő Josef Patronovits volt. 40 évvel a tragédia után is jól emlékszik az akkor történtekre.  

Az ausztriai közszolgálati médiának elmondta, durranást hallott, azt hitte egy gázpalack robbant fel. – Aztán rájöttem, hogy ez egy villám volt, a tőlem nem messze lévő barátomat is elkapta. Azonnal megkezdtük az újraélesztését, de nem jártunk sikerrel.  

Az akkor még csak tízéves Roland Moritz sem tudja elengedni a képeket. – Mindenhol holttestek voltak – emlékezett vissza. – Két embert édesanyám az autójával vitt le, útközben találkoztunk a mentőkkel. Az egyik sérültet a mentők átvették, társán azonban nem tudtak segíteni.  

Hans Iby, aki később sok éven át a teleülés polgármestere lett, tűzoltóként volt a baleset helyszínén. - Ilyesmit nem igazán lehet elképzelni, az emberek a földön hevertek. Olyan megrázó volt az eset, hogy erről nem is nagyon tudok beszélni.

A közelmúltban vármegyénkben és a térségben több, villámcsapás okozta baleset is történt. Megírtuk: tavaly nyáron Kőszeg főterére egy -80 kiloAmper erősségű negatív (felhő-föld, lecsapó) villám csapott le. A villámtérkép mellett a kőszegi Jézus Szíve Plébániatemplom órája is rögzítette a becsapódás idejét, hiszen az óra megállt a villámcsapás következtében.

Ugyancsak tavaly nyáron történt, hogy Ikerváron, a Petőfi Sándor utcában egy nagy csattanásra riadtak. Kiderült, hogy egy 400 négyzetméteres családi ház tetejébe csapott villám. A ház teteje kigyulladt, és teljesen leégett a tetőszerkezet, a lángokat a sárvári, a szombathelyi és az ikervári tűzoltók oltották el. A villámcsapás idején senki nem tartózkodott az épületben, személyi sérülés nem történt.

2018-ban nyarán tragédiáról számoltunk be. Egy celldömölki családot ért villámcsapás Gyenesdiáson, amely közvetlenül három embert sújtott, két sérültet a helyszínen újra kellett éleszteni. A negyedik sérült, egy német nő könnyebb fejsérüléseket szenvedett. Az egyik embert a szombathelyi kórházba szállították, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét nem lehetett megmenteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában