2023.05.23. 06:00
Jó reggelt, Vas vármegye!

Jó ideje a szekrényben porosodott a fatábla, benne a mívesen faragott, lakkozott bábukkal. Talán el is felejtette, hogy megvan még, pedig otthonról albérletbe, albérletből haza költöztette. Hogy a lánya, akinek nemrégiben még a babázás jelentette a legkedvesebb elfoglaltságot, hogyan kezdett el érdeklődni a sakk iránt, nem tudja. Mindenesetre a gyermeki öröm és a büszkeség érzése egyszerre munkálkodott benne, amikor átadta neki a rézkallantyúval nyíló, méretéhez képest súlyos dobozt. És mintha megérezte volna, hogy bizonyos dolgoknak méltó helyet illik találni: Rubik-kocka költözött mellé a polcra, a Barbie-kat pedig a játékosbödön aljára száműzte. Észrevétlenül, de azért ott vannak még a szobában – pont úgy, mint önmagában: jó még kicsit kicsinek lenni.