Beruházás

2023.05.31. 20:00

Kocsis Máté a szombathelyi kézilabdacsarnokról: meg kell csinálni

A szombathelyi kézilabdacsarnokot már pedig meg kell építeni – nyilatkozta a frisss.hu kérdésére Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi elnöke.

Vas Népe

Dr. Hende Csaba és Illés Károly mellett Pődör Zoltán is köszöntötte Szombathelyen Kocsis Mátét

Fotó: © Cseh Gábor

- Két hónapja nem én vezetem a kézilabda szövetséget. Így erről annyit tudok most elmondani, hogy úgy hagytam magam mögött a szombathelyi kézilabda ügyét, hogy itt, hála istennek, Hende Csaba munkája nyomán egy elrendeződés zajlik. Ennek következtében van egy széles, több száz fős utánpótlásbázisa a kézilabdavilágnak, van is hová vinniük a szülőknek a gyerekeket. Azért is aktuális ez a kérdés, mert az igény nő, nem pedig csökken, tehát ezt az infrastruktúra-fejlesztést folytatni kell – jelentette ki Kocsis Máté a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) új munkacsarnokára vonatkozó kérdésre. Úgy folytatta: - A szombathelyi beruházást előbb-utóbb meg kell csinálni, ha engem kérdez. Hogy a kézilabda-szövetség tao-forrásából, állami forrásból, vagy az önkormányzat is részt kíván-e venni benne, még kérdés, de jelen pillanatban ki merem jelenteni, hogy a szövetség ezt a fejlesztést mindig pozitívan ítélte meg és támogatta.

A kormánypárti frakcióvezető úgy látja: - Szombathelyen jó kézilabda van, és nézzük meg, mitől jó? Nem mindig a profi világ felől kell megközelíteni a kérdést, hanem inkább onnan, hogy melyik város törekszik arra, hogy saját kézilabdája legyen. Láttunk már olyan egyesületet, ahol utánpótlás gyakorlatilag nem volt, ellenben összevásárolt világsztárokkal néhány évre alkalmi részsikereket tudtak elérni. Szombathely nem tud felmutatni világszínvonalú eredményeket, azonban van egy szisztematikus utánpótlás-építés. Felteszem a költői kérdést: mitől jó a kézilabda egy városban? Szerintem az utóbbitól. Emiatt is mondom, hogy nem látok okot arra, hogy a szükséges beruházás lekerüljön a napirendről – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Pődör Zoltántól, az SZKKA ügyvezető elnökétől megtudtuk, a kézilabda munkacsarnok építésének kérdése azért is fontos, mert az elmúlt időszakban tovább szűkültek teremhasználati lehetőségeik, ez pedig gátja egy még szélesebb körű utánpótlás-toborzásnak. Éppen ezért egy saját sportlétesítmény – ahol a wax-használat másoknak nem okozna gondot – nemcsak otthont teremthetne az SZKKA-nak, hanem elsősorban az utánpótlásképzésben jelenthetne további előrelépési lehetőséget. - A női csapatjátékok között Szombathelyen a kézilabda rendkívüli népszerűségnek örvend, amire hosszú távon alapozhatunk – mondta el Pődör Zoltán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában