Múltidéző

2023.05.13. 18:06

Milyen gyorsan voltak a betegnél a rohamkocsik 45 évvel ezelőtt?

Ma is megszokott a kép: az utca tömör zaját kettéhasítja a vijjogó, szabad utat követelő hang. Az autók a szélső sávba húzódnak, a járda érdeklődő forgalma is lelassul. A hirtelen felbukkanó mentőautó kinézete viszont már nem a mai modern világból való: villogó kék fénnyel és a tetején piros lobogó zászlóval száguld a fehér autó. Akkor éppenséggel még a 04-et tárcsázták azok, akik az Élet hívószámát hívták.

Kelemen Attila

Mentőautók az Országos Mentőszolgálat központja előtt 1967-ben

Forrás: Fortepan

75 éve annak, hogy hazánkban állami feladat lett a mentés. A Népjóléti Minisztérium irányításával 1948-ban megalakult az Országos Mentőszolgálat. A jubiláló intézmény az első három évtizedben alapos átalakuláson ment keresztül. Milyen is volt a mentés 45 évvel ezelőtt? Milyen gyorsan értek a betegekhez a mentők? Volt-e már légimentés, és hány évet szolgáltak egyes mentőkocsik? 

1978-ban a mentőszolgálat hálózati térképen 159 mentőállomást jegyeztek, melyek a megyeszékhelyeken levő mentőszervezetekhez tartoztak. Az egész hálózatot a térkép szívében, a fővárosban levő központi bázis, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága fogta össze, irányította. 

Mindössze 77 mentőállomása volt az országnak a megalakulás évében 1948-ban, ráadásul meglehetősen hiányos felszereltséggel működtek. A 154 mentőautó jócskán megjárta a második világháborút, nem kis gondot okozott a 12 típus javítása, alkatrész-ellátása. De még így is 2,6 millió kilométert tettek meg egy év alatt, 149 ezer embert szállítva kórházakba. Mindezt csupán 229 fős mentőszemélyzettel. 

A szombahelyi vasútállomás, a a vöröskeresztes kórházvonat érkezésekor
Forrás: Fortepan

Aztán ahogyan az évek múltak, ha nem is látványosan, de fokozatosan erősödött az intézmény. Sokat segítettek a társadalmi szervek. 1954-ben megjelentek a rohamkocsik. 45 évvel ezelőtt Budapesten három, vidéken pedig nyolc Mercedes állt készenlétben: Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szolnokon, Tatabányán, Pécsett, Kaposváron, és a vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen. Négy és fél évtizede úgy kalkuláltak/kalkulálhattak, hogy még legalább öt évbe beletelik, míg minden megyeszékhely vezető mentőállomását el tudják látni ezekkel a rohamkocsikkal. 

Az intézmények az első három évtizedben már egységessé vált a kocsiparkja: 1978-ban 1300 Nysával rendelkezett, ebből 850 volt a futókocsi, a többi biztonsági tartalékként állt a depókban az állandó készenléthez. Akkoriban évente 430-440 új járművet szereztek be, ugyanis már százezer kilométer után lecserélték őket, nem engedték elöregedni a gépparkot. A fenntartási költség 454 millió forint volt négy és fél évtizeddel ezelőtt. 

A kezdetekhez képest már európai színvonalú volt a mentőszolgálat felszereltsége az országban: volt rádiótelefon a mentőautókon, fel voltak szerelve vákuum matraccal, lélegeztető ballonnal, oxigénpalackkal és más fontos eszközökkel, amelyek az életmentéshez kellettek. De mi volt a helyzet a gyorsasággal? 

Az 1978-as statisztikáink szerint a betegek 62,5 százalékát egy órán belül kórházba tudták szállítani, de a többinél sem lépték túl a két órát. Ha ez mégis előfordult, azért büntetés járt. Éppen ezért akkoriban már úgy alakították ki a hálózatot, hogy az állomások 30 kilométeres távolságra legyenek egymástól, 15 kilométer sugarú vonzáskörzettel. Ezekre az állomásokra akkoriban évente összesen 1,75 millió beteget szállítottak, 42-43 millió kilométernyi távolságon. A fővárosban a diszpécser-központ már minden megyei vezetőállomással állandó rádióösszeköttetésben volt, utasította és koordinálta a megyék közti gépkocsi mozgásokat. 

Hányan vették igénybe a mentők segítségét? Ez megyénkként eltérő volt. Százezer lakosra számítva Budapesten 15-16 ezer, több megyében 20-22 ezer beteget vittek a mentők szakrendelésekre. egy megdöbbentő adat: az első harminc év alatt az ország lakosságának csaknem háromszorosát – 27 millió beteget - vittek kórházakba. 

1957-ben a paralízis-járvány idején gyermekéletek függtek a mentők gyorsaságán. Ettől az időponttól számítható hazánkban a légimentés létrejötte. Négy merevszárnyú - Morava és Pilatus típusú - gépük volt, melyek negyven szükségrepülőtéren és a mezőgazdasági gépek kifutópályáin tudtak landolni. 1978-ban már tervezték egy helikopter beszerzését is, ami jócskán megkönnyítette volna a súlyos, gyors beavatkozást igénylő betegek fővárosba, vagy külföldre való szállítását. 

Egy a Mercedes menőautók közül 
Forrás: Fortepan

Ami pedig a mentő szakemberképzést illeti, nemzetközi hírneve volt a magyar képzésnek, mely világviszonylatban a legjobbak között volt. Az 1949 óta folyó mentő- és szakápoló-képzés folyamatosan fejlődött, 1975-ben az Egészségügyi Főiskolán létrejött a mentőtiszt-képző szak. Munkájuk az orvos és az ápoló között volt meghatározható. 

A mentőszolgalatnak nemcsak a betegszállítás, a baleseti kivonulás, hanem az elsősegélynyújtás oktatásának módszertani irányítása szintén feladata volt. A 85 ágyas mentőkórházban rendszeresen tartottak a vidéki dolgozóknak szakmai továbbképzést. Elemi csapás idején a közvetlen embermentésen túl a gyakorlati lebonyolításhoz is már rendszeresen kikérték a mentőszolgálat szakvéleményét. 45 évvel ezelőtt 5700 dolgozója volt a szolgálatnak, lényegében mindenütt ott voltak, ahol emberéletek forogtak kockán. 

Hogy érzékeltessük az 1978-as állapotokat, egy kis összehasonlítás a mai modern technikával: akkoriban még csak álmodoztak róla, tervezték Budapesten az országos mentőbázis megépítését, mely a légi betegszállítás és a mentőállomások komplex irányítóközpontja lett volna. Korszerű, vezeték nélküli hírközlő hálózat is még csak a jövőt jelentette akkoriban, amellyel már a legkisebb települések lakóihoz is időben megérkeztek volna. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában