Magyar Falu Program

2023.05.13. 17:44

Mostantól a közösségi kemence köré is összegyűlhetnek a petőmihályfaiak

A Magyar Falu Program kétmillió forintos támogatásából épült kemence a település központjában, egy páratlan szépségű parkos területen.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

A pályázó Petőmihályfai Baráti Kör nevében Vámos István elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a civil szervezet 2011-ben alakult, és fő feladatának tekinti, hogy a település közösségi életét fellendítse. - Napjainkban a helyi közösség újjáépítése zajlik, ezt az elmúlt évek eseményei idézték elő. A megépült kemence tovább növeli Petőmihályfa értékeit, és nagy szerepet kap majd a település különféle rendezvényein - mondta az elnök, majd azt is hozzátette, hogy a kemence körüli míves fa felépítmény a hegyhátszentpéteri Bene László munkája.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár azt hangsúlyozta: ilyen díszes, szép kemence nincsen sok helyen, büszkék lehetnek rá a petőmihályfaiak. A közös étkezésnek mindig is nagy szerepe volt, az tartotta össze a szűkebb és a tágabb családot.  A kemencének is hasonló a rendeltetése egy közösség életében - mondta a képviselő, majd így folytatta: - három éve még azt gondoltuk, hogy a határ a csillagos ég a családi építkezésekben és az ország gyarapodását illetően is, aztán jött a háború a maga negatív hatásaival. Ezt a nehéz időszakot csak úgy tudjuk átvészelni, ha erősek a családok, a közösségek, például a faluközösségek. Én hiszek abban, hogy az elmúlt években megszerzett javakból lehet profitálni a jelenben és a jövőben, és azt is remélem, hogy lehet működtetni azokat a közösségeket, amelyekért érdemes újra meg újra küzdeni, mert előbbre viszik az adott települést.

Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke kiemelte: nagy öröm számára, hogy rengetegszer járhatott az utóbbi években Petőmihályfán. - Amikor bejövök a település központjában lévő csodálatos udvarra, mindig jó hangulat fogad. Bízom benne, hogy az itt élők a továbbiakban is hasonlóan jó rendezvényeket szerveznek, mint eddig. Ezúttal a kemence köré is lesz lehetőség összegyűlni, azt hiszem, ez a legfontosabb - mondta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában