2023.05.21. 14:49
Orbán-napi gyepűtiprás Csepregen - Átadták a város bora verseny díjait
Csepregen már hagyomány, hogy Orbán-nap alkalmából végigjárják a szőlőhegyet, és meglátogatják a pincéket.

Forrás: VN
Igazán remek, koranyári idő várta Csepregen, az Orbán-napi gyepűtiprás résztvevőit szombaton délután. A gazdák, szőlészek a hegy lábánál felállított Orbán-keresztnél gyülekeztek, majd innen indultak megnézni egymás pincéit. Ezúttal tíz pincészet várta a borászokat, érdeklődőket. A nap Tóth Kálmán pincészetében kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatcserével ért véget.
Ezen a szombaton adták át az 40. Csepreg városa bora verseny díjait. Mint arról beszámoltunk, a szakmai és a társadalmi zsűri pontozása alapján 2023-ban a Vinora Borház 2021-es évjáratú Chardonnay-ja lett a nyertes. A bort Molnár Sándor mutatta be. Az év borásza címet-elismerést Tóth Marcell kapta.

Csepregen az első gyepűtiprást a hely védőszentje, Szent Orbán tiszteletére három évtizeddel ezelőtt tartották meg. Erre az alkalomra minden birtokos kicsinosítja a portáját, és bemutatja az előző évi fejlesztéseit. A borok minőségét is véleményezik.
A hegy a hétvégén ismét benépesül, május 27-én tartják meg ugyanis pünkösdi bortúrát. A gazdák kóstolóval, borkorcsolyával várják a kilátogatókat. A napot a Rotherman-kertben hajnalig tartó bál zárja.