Együttes ülés

2023.05.31. 18:49

Szilárd rend, nyugalom - A közrend, közbiztonság helyzetéről is hangzott el beszámoló az ülésen

A közrend, közbiztonság helyzetéről is hangzott el beszámoló Vép és Bozzai vonatkozásában a két település önkormányzatának szerdai együttes ülésén.

Tóth Kata

Forrás: VN/archív

Fotó: Szendi Péter

Vépen tavaly 23 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására, eggyel több mint 2021-ben; Bozzaiban egy sem. A vagyon elleni bűncselekmények a legjellemzőbbek, köztük három alkalmi lopás, három internetes csalás és három sikkasztás történt. A két település közbiztonsága szilárd, a lakosság nagy része betartja a jogszabályokat. 2022-ben is igyekeztek a tőlük elvárt feladatokat teljesíteni, a lakosság igényeit kiszolgálni. A bűncselekmények, szabálysértések megelőzésére, a közrend fenntartására törekedtek – ismertették a jelen lévő körzeti megbízottak. Elmondták még, hogy kiemelten kezelték a nagyobb rendezvényeket, amiben nagy segítséget kaptak a polgárőrségtől. A rendőri intézkedéseket is tartalmazza a beszámoló: 714 embert igazoltattak, 15 esetben fogták el bűncselekmények elkövetőjét, 11 büntetőfeljelentést kezdeményeztek, és 28 szabálysértési feljelentést készítettek. Szeretnének minél többet szolgálatot teljesíteni közterületen, ezzel javítva az itt élők biztonságérzetét. Kovács Péter, Vép és Héra-Csizmadia Fanni, Bozzai polgármestere is megköszönte a munkájukat, azt, hogy a városban és a faluban is béke és nyugalom van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában