A helyieket szolgálják

2023.05.20. 07:00

Újra kisbolt létesült Zsédenyben - A Magyar falu program révén vágtak bele

Hosszú idő után újra kisbolt létesülhetett a településen. Egy helyi fiatal a Magyar falu program támogatásával indította el vállalkozását.

Polgár Patrícia

Ágh Péter, Balázs-Piri Máté és Bognár László

Fotó: Ohr Tibor

A kisboltot Balázs-Piri Máté és családja üzemelteti, az üzletet az egykori ÁFÉSZ-bolt és italbolt helyén alakították ki – tudtuk meg Bognár Lászlótól, Zsédeny polgármesterétől, aki azt is elmondta, fél évtizedes probléma oldódott meg a településen a kisbolt megnyitásával. 

– A kormány már 2021-ben támogatta a falusi kisboltokat. Észak-Vasban 41 helyre összesen 612 millió forint érkezett akkor. 2023-ban egy újabb pályázat révén 54 kisbolt 44 településen részesült támogatásban, összesen 140 millió forint értékben. E pályázat lényege, hogy minél közelebb biztosítsák az embereknek az alapvető élelmiszerek beszerzését. Minderre a kormány Magyar falu programja adott lehetőséget. Így volt ez Zsédenyben is, ahol egy fiatalember vágott bele a helyi bolt ügyébe. Jó látni, hogy tehetséggel, szorgalommal és a kormány támogatásával valóra tudta váltani azt a tervét, amely leginkább a helyi és környékbeli vásárlókat szolgálja – fogalmazott Ágh Péter országgyűlési képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában