Koszorúzás

2023.05.13. 14:54

Zarándoklat - Rómában járt a karitász egy csoportja - fotók

Dr. Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának 20. évfordulója alkalmából indult útnak a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 38 fős csapata Rómába, hogy a vatikáni Szent Péter bazilikában lévő, a hercegorvos tiszteletére állított emléktáblát megkoszorúzza.

VN

Öt kisbusszal mentek, Haller László toronyi plébános áldotta meg a csapatot, amelyet Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató vezetett. Az út folyamán az egyik kisbusz műszaki meghibásodás miatt Firenze mellett Prátóban ragadt egy napra, a többiek késő este Rómába értek, és másnap a Vatikánba látogattak. Odafelé menet a szerencse ismét elpártolt a csapattól, amely két részre oszlott, hogy így a helyi tömegközlekedéssel könnyebben célba érjen, de a második csoport egy műszaki hiba miatt majdnem egy órát késett.  

Végül Dr. Batthyány-Strattmann László emléktáblájának koszorúzása a közös mise után megtörtént, este pedig a Prátóban ragadt zarándoktársak is csatlakozni tudtak. Másnap közösen megtekintették Róma nevezetességeit, majd ellátogattak Tivoliba és Subiaco-ba, ahol a bencés rendet alapították. A kalandos zarándoklatot a résztvevők egyhamar nem fogják elfelejteni. A hazaút során, ami 15 órát vett igénybe, mindenki boldogan gondolt vissza az elmúlt napok történéseire.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában