2023.06.15. 18:07
Biztonságban a strandon - A lepedő nem értékmegőrző, és nem is láthatatlan széf - hangzott el Bükfürdőn, videó
Idén Bükfürdőn tartotta a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság a turisztikai idény megnyitóját.

Közeleg az iskolai szünidő, egyúttal a mind melegebb idővel beköszönt a strandszezon is. Erre az időszakra pedig a rendőség is kiemelten készül.
- Bük, Bükfürdő Vas vármegyén belül bűnügyi szempontból biztonságos térségnek számít – mondta dr. Németh Sándor polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón. – A kisebb lopások azonban kedvét szegik a turistáknak. Ezért is fontos a megelőzés, a tájékoztatás, a hozzánk érkezők megelégedetten távozzanak.
Cziráki László, a gyógyfürdő vezérigazgatója kiemelte, egy-egy jobb napon akár hatezer vendéket is fogadnak. A cél az, hogy folyamatosan biztosítsák a fürdőzők biztonságát.
Németh Andrea rendőr őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főnyomozója hasznos tanácsokkal szolgált.
- A tolvajok kedvenc nyári vadászterülete a vízpartok, strandok, uszodák környéke. A tömegben senkinek sem tűnik fel, ha valaki felemel egy táskát a földről és a kijárat felé indul vele. A strandlopások a tényleges kár mellett nem kis bosszúságot is okoznak az áldozatoknak. Ezek a bosszantó esetek könnyedén elkerülhetőek lennének egy kis odafigyeléssel.
- A legjobb védekezés a megelőzés. Ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt, a csomagokra, táskákra felváltva vigyázzunk. A parkoló autókban pedig ne hagyjunk látható helyen táskát, értéket, azokat inkább a csomagtartóban helyezzük el. A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges, feltűnő és értékes használati tárgyakat hagyjuk otthon.
- A lepedő nem értékmegőrző és nem is láthatatlan széf
- Ha hosszabb útra megyünk, bízzunk meg valakit, aki rendszeresen körbejár a házban, lakásban. Hasznos lehet az időzítő lámpa felszerelése is.
- Nyaralás alatt valós időben sose posztoljunk a közösségi oldalra
- Ha külföldre megyünk, töltsük le a külügyminisztérium applikációját, ennek segítségével pontosan meghatározható merre járunk.
László Péter rendőr alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője felhívta a figyelmet, a nyári időszakban vármegyénk útjain jelentősen megnő a járművek száma. Az északi-déli átmenő forgalom is jelentős, hiszen sokan tartanak a tengerpartra, és vissza. Fontos, hogy a vezetők tartsák be a szabályokat. Ilyenkor kifejezetten fontos a nyugodt és körültekintő vezetés.
A rendezvényen a Bűnmegelőzési Alosztály és a Baleset-megelőzési Bizottság információs ponttal, kockakirakóval, lézerpisztollyal, kvízekkel, részegszemüveggel is vára az érdeklődőket. Köztük az éppen a gyógyfürdőn pihenő helyi általános iskolásokat is.