2023.06.18. 16:00
Már állnak a sátrak - A visszaszámlálás elkezdődött, hétfőn érkezik az első csoport a Vándortáborba
Az Erdei Vándortábor Program az ország különböző tájain, 12 varázslatos helyszínen várja a felső tagozatos és középiskolás diákokat. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Vasi-Hegyhát túraútvonalat működteti. Itt 7 nap alatt 72 kilométert tesznek meg a kis vándorok.

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
A természeti látnivalók mellett néprajzi, történelmi, kézműves foglalkozáson vehetnek részt a táborozók, valamint erdő- és környezetgazdálkodási tájékoztatást is kapnak.
Tavaly 413 felső tagozatos és középiskolás diáknak mutatatták meg házigazdaként, milyen csodálatos ez a tájegység. A Bakony, a Balaton-felvidék, a Börzsöny, a Bükk, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vértes, a Zemplén, a Zselic, Dél-Zala és a Vasi-Hegyhát természeti és kulturális értékeivel ismerkedhetnek meg a felső tagozatos és középiskolás diákok. A kiválasztott tájegységtől függően 7 nap alatt 50-90 kilométert tesznek meg az erdei vándorok.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt, beszámolójában olvasható az is: a diákok testközelből ismerhetik meg az erdő életét, a természetben találkozhatnak mindazzal, amit az órákon tanultak. A környezettudatos szemléletet erősítő Erdei Vándortábor Program a Kormány támogatásával, az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával, az állami erdőgazdaságok szervezésében valósul meg.