Abból indul ki az élet

2023.06.07. 19:00

Mozaik szív ajándékba a premontrei gimnazistáitól a kardiológiának - fotók

Újabb mozaikot adományozott a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórháznak a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium. Az ajándékot szerdán adták át a kardiológiai osztályon.

Tóth Kata

Forrás: Tóth Kata

A 11. évfolyamos diákok fél év alatt Művészet órán készítették az aranyban, kékben játszó színezett üveg mozaikot Dancs Jeanette tanárnő irányításával. Ajándékukat mindazoknak szánják, akik gyógyítói, segítői, támogatói az emberi szív gyógyulásának, akik mindent megtesznek azért, hogy központi szervünk folyamatosan kalapáljon, mondta el az átadón Véghné Busics Hilda igazgató. S emlékeztetett: a szív nemcsak dolgozik, üti a maga ritmusát, hanem zenél is, érez, beszél és lát is. Nemcsak az orvosok foglalkoznak vele, hanem a Biblia is: 922 helyen olvashatunk a Szentírásban a szívről. A Példabeszédek 4:23-at idézte: „Nagy gonddal őrizd szívedet, hiszen abból indul ki az élet.”

Forrás: Tóth Kata

Az adományról prof. dr. Nagy Lajos úgy nyilatkozott: még az anatómiai elvárásoknak is megfelel. Az emberiség régóta tudja, hogy szívünk központi szerv, amiről az ismereteink, gondolkodásunk folyamatosan bővül, jegyezte meg a főigazgató. Az érdeklődő premontreis diákoknak pedig felajánlott egy alkalmat, „kirándulást a szív körül”, amikor megismerhetik, mi történik az osztályon, hogyan gyógyítanak. A diákok közül Kóta Rita hegedűszót, Varga Virág és Nagy Júlia verset is vitt az átadóra. Hancz Gábor Tamás atya áldotta meg az alkotást. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában