Ez a csend ismétlődik

2023.06.04. 18:45

Trianonra emlékeztek Kerkáskápolnán - fotók

A nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott koszorúzással és zenés műsorral összekötött megemlékezést Kerkáskápolna önkormányzata vasárnap.

Óvári Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Az eseményen beszédet mondott Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki hangsúlyozta, hogy Trianonra emlékezve már nem a gyász jut eszünkbe, hanem a megújulás és az újjászületés. A nemzeti összetartozás napjának gondolatát a határon átívelő közös szellemi haza gondolata szülte. Az alelnök kiemelte, hogy alig több mint száz évvel ezelőtt Magyarország még gyászolt ezen a napon. Feketébe öltözött a főváros, a zászlókat félárbócra eresztették. Zúgtak a harangok és a magyarok percekig csendben álltak. Ez a csend ismétlődik a lelkünkben minden év június 4-én. Keserű József, Kerkáskápolna polgármestere a hetven fős település Nemzeti Összetartozás Emlékhelyén és emlékműve mellett állva elmondta, hogy a kis határmenti település fontosnak tartja az összetartozás eszméjének erősítését, amire jó példa a Felvidékről érkezett nemeshodosi Megmaradásunkért Kultúrcsoport fellépése is. A megjelentek megkoszorúzták a 2020-ban felállított trianoni emlékművet, majd a Felvidékről érkezett énekkar adott elő az emléknaphoz kapcsolódó dalokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában