Eufórikus hangulat

2023.09.30. 16:10

Aludj máskor – 24 órás vetélkedő zajlott a Sárvár Arénában - videók, fotók

Euforikus hangulatban ért véget szombaton délelőtt a pénteken 10 órakor kezdődött 24 órás vetélkedő „Aludj máskor” program a Sárvár Arénában, ahol nyolc vasi diákcsapat mérkőzött meg, fantasztikus erőket megmozgatva, latba vetve minden kreativitását, kitartását is.

Merklin Tímea

Fotó: Benkő Sándor

A vetélkedő a Közös jövőnk Vas vármegye című projekten belül valósult meg azzal a céllal, hogy erősítse a vasi identitást, a vármegyéhez való kötődést. A többkörös Vas Vármegyei Értékőrzők vetélkedő feladatainak megoldása révén a középiskolások jobban megismerhették a vasi értékeiket, hagyományokat.  A 24 órás vetélkedő jogvédett termék, egyedi szerkezete és módszertana által a legközvetlenebb módon szólítja meg a középiskolás fiatalokat. A 24 óra az élet területének főbb szegmenseit ölelte fel: a sporttól, a logikai feladatoktól az előadásokon, képzőművészeten át a kvíz kérdésekig, így a csapatok minden tagjának tudására szükség volt, mindenki egyaránt szerepet tudott vállalni a siker elérésében. 

A fiatalok a Sárvár Arénában, erre a napra kialakított játéktéren oldották meg a feladatokat, egyebek közt készült szerelmi bájital és helyt kellett állni mézeskalács manufaktúrában is. A felnőttek számára különösen tanulságosak voltak a gyerekek által megfogalmazott tízparancsolatok, amelyek képet adtak a mai tizenévesek bölcsességéről, értékrendjéről, belső igényeiről, humoráról, alkalmasint metaforikus gondolkodásáról is, ami talán a környezetük számára nem mindig eléggé ismert. 

A parancsolatokban visszatérő volt, hogy „Légy bátor!” – például azért, mert „nem fogja senki helyetted megmenteni a királyságot”; más verzióban: „mindig forgasd meg a kardot, ha sárkánnyal találkozol”! Vagy pedig: „Ne félj lépni a csodák felé!” A diákok pontokba szedték a barátsággal, jósággal, őszinteséggel kapcsolatos igazságaikat, és a tíz alapérték közé bekerült az érzelmek kimondásának szükségessége, a felszínesség kerülése is. Például: „Ne ítélj első látásra, a gebe gyakran táltos paripa!” 

A pontozásban független zsűri működött közre, amelynek tagjai előtt a csapatok végül kortesbeszédben menedzselték meséjük főszereplőjét, köztük Hüvelyk Matyit, a Csillagszemű juhászt, Fából faragott Pétert és Árgyélus királyfit is. (Kapanyányi Monyókról ezen a rendezvényen sem derült ki, hogy pontosan kicsoda.) Végül a diákok táncprodukciókban foglalták össze a 24 óra élményeit a lendületes nagy erőbedobásoktól a szétesésen át az újraépítkezés öröméig, a szárnyalóan boldog kibontakozásig. 

Az eredményhirdetés előtt vetített képek idézték fel számukra a nap emlékeit, majd a pontozás alapján megjelent a monitoron a csapatok közti végső sorrend. Első lett a Jurisich Miklós Gimnázium, második a Nagy Lajos Gimnázium, harmadik a Kanizsai Dorottya Gimnázium, negyedik a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum, ötödik az ELTE Bolyai János Gimnázium, hatodik a Hefele Menyhért Szakképző Iskola, hetedik a Sárvári Tinódi Gimnázium, nyolcadik a Sárvári Turisztikai Technikum.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában