Egyfecske: élni és megélni nem ugyanaz

Mondhatnám, hogy lassítsunk, hogy ne rohanjunk annyira, hogy az élet csak egy villanás, és hogy erre a legtöbben akkor döbbennek rá, amikor mindennek vége. Mondhatnám, hogy szálljunk ki a mókuskerékből, hogy egy picit csendesedjünk el, hogy adjunk teret a nyugalomnak, mert várhatunk arra, hogy kint megszülessen a béke, ha ez a lelkünkben nem történik meg, akkor oly mindegy, mit produkál a világ. Mondhatnám, s mondom is, csak egy picit másképp. Azt pontosan tudom, hogy nem lehet elvárni senkitől, hogy máról holnapra 180 fokos fordulatot vegyen. Van, aki megteszi, de van, akit ez az eshetőség megrémít. Úgyhogy ehelyett valami mást kérdezek. Mi lenne, ha nem csak élnénk, hanem megélnénk az életet? Ha egy-egy számunkra fontos, nekünk sokat adó pillanatban megállnánk egyetlen szívdobbanásnyi időre, és csak jelen lennénk azzal, ami van? Ha lehorgonyoznánk abban az egy szempillantásban, és csak lennénk? Mert ezek azok a vasmacskák, amik képesek megtartani minket akkor, amikor az élet tajtékzó tengervize létünk csónakjába tör. A szív vasmacskák azok a horgonyok, amik a lelkünket tápláló jelenlétben megélt pillanatokból formálódnak bennünk, s amiknek a létrejöttéért nap mint nap tehetünk.