Diáksiker

2024.02.18. 14:38

Mindhárom ágazatban országos döntőbe jutottak a kőszegi evangélikus középiskola diákjai

Mindhárom ágazatban országos döntőbe jutottak a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (TEKI) diákjai. Sikereikről dr. Mentes Katalin szakmai igazgatóhelyettes számolt be.

Mindhárom ágazatban országos döntőbe jutottak a kőszegi evangélikus középiskola diákjai

Németh Anna, Pál Zsanka, Potyondi Borbála

Ismét döntőbe jutott, mégpedig második helyen – egy új taggal kiegészülve – az evangélikus középiskola „Állati sejtek” csapata a VII. Országos Állategészségügyi Verseny három online fordulóján. A kreatív feladatok az állategészségügy minden területét felölelik a környezetvédelmi témáktól kezdve az anatómián és biokémián keresztül a szaporodásbiológiáig és a diagnosztikai vizsgálatokig. A feladatlapokat az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói állították össze. Képregény a kutyasétáltatás szabályairól, egyperces kisfilm az állatkertek szerepéről – ezek is szerepeltek a megoldandók között. A döntőben a 194 indulóból a tíz legjobban teljesítő csapat mérkőzik majd meg az Állatorvostudományi Egyetemen – köztük a TEKI-ből Potyondi Borbála, Németh Anna és Pál Zsanka. A Szőke falka 36., a BéKáK 125. helyen zárta a versenyt. Felkészítőjük dr. Mentes Katalin volt.


 

Az iskola egyik 11. osztályos lovász tanulója, Holczer Nóra is szép sikert ért el: a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen zajló interaktív elődöntő után 46 közül bejutott a legjobb 14 közé a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. A szellemi megpróbáltatások előtt Vecsésen, a Dobrovitz Lovasfarmon lehetősége nyílt egy szakmai edzésre: Dobrovitz József látta el tanácsokkal a versennyel kapcsolatban. Kipróbálhatta azt a négyes fogatot, amelyik indul az idén Szilvásváradon a négyesfogathajtó világbajnokságon. A döntőt áprilisban rendezik Bábolnán: ott a gyakorlati feladatok és a portfólió bemutatása dönt a helyezésekről. Nórát dr. Mentes Katalin, Fazekasné Marton Mónika, Pete Krisztina, Simon Máté és Varga Szilárd készítették fel.

A turizmus-vendéglátás területen a Szakma Kiváló Tanulója Verseny vármegyei területi előválogatóját nemrég Szombathelyen rendezték. A pincér-vendégtéri szakember szakmában tanulóik közül Boros Bálint 1., Kiss Laura Noémi 3. helyezést ért el. A szakácsok írásbeli versenyén Kádár Korina 2. lett.


 

Tanulóik az elért eredményük alapján mindannyian mentesülnek a szakmai vizsga központi interaktív vizsgafeladat teljesítése alól.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában